Betörők gyújtották fel a nagyenyedi református lelkészi hivatalt

Könyvek, iratok vesztek oda, több terem használhatatlan.
Hirdetés

Kirabolták és felgyújtották a nagyenyedi református templom lelkészi hivatalát. A február 12-én történt betörésről hétfőn adott hírt Facebook-oldalán és honlapján az Erdélyi Református Egyházkerület.

A betörők a jelek szerint pénzt akartak elvinni a helységből, feldúlták a hivatalt, feltörték a perselyeket, majd meg is gyújtották a termet, így a hivatalban lévő értékek egy része meg is semmisült.

Tóth Tibor lelkipásztor szerint a kora esti órákban történt a gyújtogatás, amely miatt megsemmisültek a hivatalban tárolt lexikonok, szakkönyvek és a palást is. A levéltár ugyanakkor nem sérült. A gyülekezet már elkezdte közmunkával kitakarítani a termet, amelyben a tűz volt. Ugyanebben az épületrészben van a gyülekezeti terem is, amely szintén kormos és jelenleg használhatatlan a tűz miatt.

Tóth Tibor szerint újra kell vakolni a termet, amely hosszas munka lesz, hiszen egy régi épületről van szó, amelyben csak speciális vakolattal szabad dolgozni. Ugyanakkor ki kell cserélni a padlót, az ajtókat, de az anyagi károk mellett odaveszett a lelkipásztor minden jegyzete, lelkipásztori munkájának írott emlékei, amelyeket nem lehet anyagiakban mérni.
 

Hirdetés