Idén elmarad a Székely Szabadság Napja

Visszakozott az SZNT, mivel a hatóságok betiltották a felvonulást.
Hirdetés

Nem szervezi meg idén a Székely Szabadság Napját a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).

Izsák Balázs SZNT-elnök kedden, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy mivel Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere betiltotta március 10-re tervezett felvonulást a Székely Vértanúk emlékműve és a város főtere között, az SZNT nem kíván partnere lenni a hatóságoknak a jogfosztás leplezésében.

Miután a városháza betiltotta a rendezvényt,

az SZNT a bírósághoz fordult panaszával, ettől függetlenül a tiltás érvényben van. Izsák Balázs azt mondta: olyan jegyzőkönyvet az SZNT nem ír alá a polgármesteri hivatalnál, amely csak az emlékműnél tartandó megemlékezést engedélyezi, de a felvonulást nem.

„Szervezőkként nem kívánunk a hatóságok partnerei lenne a súlyos jogtiprás leplezésében azzal, hogy megtartjuk a megemlékezést, s a tiltakozó megmozdulást pedig nem, hiszen ezzel azt a látszatot keltenénk, hogy gyülekezési jogunk nem sérült” – magyarázta az SZNT elnöke.

Izsák Balázs kedden kiadott nyilatkozatban rámutatott: Marosvásárhely és az egész Székelyföld lakóinak joguk van

március 10-én egy szál virággal, gyertyával

Hirdetés

a Székely Vértanúk Emlékművéhez zarándokolni, és ott méltósággal emlékezni. „Legyen ez a gesztus néma tiltakozás is a szólásszabadság és a gyülekezési jog megsértése ellen!” – fogalmazott az SZNT elnöke.

Izsák szerint a marosvásárhelyiek a kommunista diktatúra tiltása közepette is rendszeresen elzarándokoltak a Székely Vértanúk Emlékművéhez.

„Ha most sérül is a gyülekezési jog Romániában, azért azt feltételezem, hogy a mai rendszer valamivel liberálisabb, mint az 1980-as volt. Tehát szervezett keret nélkül is el lehet menni, nem ütközik törvénybe, nem fogják a hatóságok üldözni azt, aki a kegyeletét leróni elmegy az emlékműhöz a székely vértanúk kivégzése napján” – mondta az SZNT elnöke.
 

Hirdetés