Kiakadt a román külügy a britekre egy dokfilmsorozat miatt

Jönnek a románok! És jól megmondják a magukét bevándorlásügyben.
Hirdetés

A brit Channel 4 televízió bevándorlókról szóló dokumentumfilm-sorozatát kifogásoló levelet küldött Bogdan Aurescu román külügyminiszter brit kollégájának, Philip Hammondnak – közölte hétfőn a román külügyminisztérium.

A brit csatorna múlt héten vetítette a Jönnek a románok (The Romanians Are Coming) című sorozat első részét, amely néhány, a szigetországba érkezett, ott munkát kereső román állampolgár életéről szól. A film készítői azt is bemutatták, hogy milyen életkörülmények közül indultak Romániából szerencsét próbálni a film többnyire roma etnikumú szereplői.

Aurescu szerint a film igazságtalanul lejáratja a Nagy-Britanniában élő román közösséget, és ugyanazokat az általánosításokat, negatív előítéleteket terjeszti, amelyekkel egy évvel ezelőtt, a munkaerőpiac megnyitása idején riogatta a sajtó a briteket.
 
A Channel 4 dokumentumfilm-sorozatával kapcsolatban korábban Románia londoni nagykövete, több román parlamenti képviselő és Victor Ponta miniszterelnök is nyilvánosan kifejezte nemtetszését, vasárnap pedig több tucatnyi román tüntetett a televízió székháza előtt.
 
Romániában azonban nem mindenki osztja azt a véleményt, hogy a Channel 4 dokumentumfilmje „igazságtalan”, és ez ellen a hatóságoknak kell fellépniük. Az Adevarul egyik cikkírója Je suis Channel 4 című írásában kínosnak minősítette a román diplomácia megszólalását és a sajtószabadság megkérdőjelezését alig néhány héttel a Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztősége elleni párizsi terrortámadás és az azt követő szolidaritási kampány után.
 
Hogy mennyire sértő az ominózus dokumentumfilm, arról bárki meggyőződhet, ha rákattint erre a linkre, amelyen megtekinthető a Jönnek a románok első része.

Hirdetés