Hotel Ortodox

Az Egyház 25 éve kér, az Állam pedig ad neki!

Pénzt, földeket, épületeket és kiváltságokat. Az állam teológiai középiskolákat és egyetemeket alapít, biztosítja finanszírozásukat, de az Egyháznak rendeli alá őket. Ezekből olyan végzősök hullámai követik egymást, akiknek a modern világban semmilyen hasznos képzettségük sincs, így hát szintén az Államnak kell megtámogatnia őket egy tanári fizetés 65 vagy 80 százalékának megfelelő „havi bértámogatás”-sal (vajon mi a tanárok véleménye erről?), és pénzt adnia új templomok felépítésére, mert a régiekben már nem férnek el. Nem férnek el az „egyházvezetők” az oltárban? Megoldjuk! Így hát most van egy újabb épülőfélben lévő szörnyszülöttünk, az Állam telkén, az Állam pénzéből. Mit is lehetett volna tenni, hisz a Parlament és a Kormány 

nem utasíthatta vissza Dániel Őheppiségét,

amikor ez utóbbi oly világosan elmagyarázta:

„Gyakorlati szükséglet, tekintettel arra, hogy a Román Ortodox Egyház Szent Zsinata nagyon nagy létszámú, több mint hatvan egyházvezetőből áll, akik közül csak tizenkettő fér be a Metropolia-dombon lévő jelenlegi Katedrális Oltárába. Tehát gyakorlati szükséglet.” [1]

Vannak más „gyakorlati szükségletek” is, például munkahelyek biztosítása a papnék számára. Az „ahogy a Metropolia-dombon, úgy a Zsudecben (megyében – a szerk.) is” elv mentén már hagyománnyá vált a helyi szatrapák kezének csókolgatása, hogy „elhelyezze a papnét”. Még akkor is, ha – ahogy azt Szatmár megyében láttuk – az „atya őszentségeknek” is teljesíteniük kell:

„Beszéltem őszentségével, minden pópával beszéltem. Pontosan úgy beszéltem velük, ahogy veletek is, és a következőt mondtam a pópáknak: ’Hé, jóemberek, ennyi vót’. (érthetetlen) Ha nem akartok a mi oldalunkon állni, ha nem akarjátok a szavazókat Victor Ponta megszavazására bírni, akkor én már nem ismerlek benneteket. Akkor többé ne ácsorogjatok az ajtóm előtt. Belemondtam nyersen a szemükbe. […] És még valami, ha vesztünk, akkor minden pópa minden papnéját kirúgom mindenhonnan, viszlát. Meg is mondtam nekik. Mind eljött hozzám, hogy helyezzem el a papnét. Vége. Ha vesztünk, hazamennek. Menjenek a fenébe, nem érdekel.” (Mircea Govor, PSD, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke) [2]

Az Állam egyfajta full extrás gyros lett az Egyház számára. Fizeti a papokat, a papnékat, a templomszolgákat, a vallástanárokat, fedezi a szerzetesek egészségügyi biztosítását, pénzt ad nekik templomokra, finanszírozza a közszolgálati rádiók és tévék véget nem érő vallási műsorait…

Igazi all-inclusive rendszer az Egyház számára!

Az Egyház 25 éve kér, az Állam pedig ad neki! Az Egyház pénzt kér, kiváltságokat kér, de – és ez súlyosabb – azt is kéri, hogy ellenőrizhesse a gyermekek elméjét. Az Állam pedig belemegy ebbe…

Rögtön a Forradalom után, 1990. április 3-án a NagyonIsJólHelyezkedő Daniel Ciobotea által vezetett „Elmélkedési Csoport az Egyház Megújításáért” megszerezte az Oktatási és Tudományi Minisztérium elvi beleegyezését, hogy a vallásóra legyen kötelező (!) az I-XII. osztályos diákok számára. [3] A Minisztérium a 90-es években nagy nehezen még elérte, hogy ne váljon teljesen az Egyház alárendeltjévé, így hát „Őszentségeik” nagy felháborodására a vallást eleinte egy „erkölcsi-vallási nevelés” tantárgy formájában vették be a tanrendbe, csak az I-VIII. osztályban oktatták, annak egyértelmű rögzítésével, hogy nem lehet szó „katekizálásról”.

1995-ben a BOR (Román Ortodox Egyház) újabb rohama elérte, hogy a Vallás kerüljön be kötelező (!) tantárgyként a tanrendbe az általános iskolától a középiskoláig, bármiféle kivétel nélkül – még szerencse, hogy az Alkotmánybírósággal, akkor úgy döntött, hogy a „kötelező tantárgy” fogalmat nem lehet úgy értelmezni, hogy a vallás kötelezővé tehető a diákok számára, és bevezette a híres felmentések korszakát, melyekkel el lehetett kerülni ezt a tantárgyat.

Az Egyház 2010-ben strikes again. Fenyegetve érezve magát a Kormány azon módosítása által, mely szerint, „a diákok, kérésre, a vallásóra helyett választhatják a vallástörténelmi, művelődés- és művészettörténeti, vagy az etikai, társadalmi, vagy közösségi viselkedés alakításában hasznos más tanfolyamokat is”, az Állam hatóságait a Pátriárka egy levéllel gyorsan rendre utasítja és a törvényből eltűnik a kérdéses bekezdés. [4] Érdekes a híres levél szóhasználata is. 

Őboldogsága „meglepettnek” és „aggódónak” mondja magát azért,

mert a Parlament „nem veszi figyelembe a Pátriárkia egy sor megjegyzését”!...

25 éve ugyanazt a mesét nézzük: az Egyház kér, az Állam pedig ad neki. Az Egyház parancsol, az Állam pedig végrehajtja. 2012-ben, a vallástankönyvek botrányának kellős közepén megkérdeztem Andronescu asszonytól, aki akkoriban oktatási miniszter volt, hogy a Minisztérium, vagy a BOR érdekeit szolgálja. [5] Most ugyanezt kérdezem Sorin Cîmpeanu úrtól, a jelenlegi minisztertől is, aki maximális szolgálatkészséggel sietett nyíltan a Pátriárka oldalára állni a vallásórák kérdésében! [6] Kinek az érdekeit szolgálja a Minisztérium? A gyermekekét, vagy az Egyházét?

Mindennek a tetejében, a Képviselőház Oktatási Bizottsága úgy döntött, hogy „vitát” szervez a vallás iskolai oktatásáról. Miért használok idézőjeleket? Mert a „vitára” csak… „a vallási felekezetek képviselőit és az Ökumenikus Imacsoport tagjait” hívták meg. Igazán megható!

Végül egy megjegyzés: elmegyek a Parlamentbe, hogy jelen legyek a „vitán”. Kíváncsi vagyok, beengednek-e.