A gyűlöletkeltő sajtó

„Jószerével eltűntek a standokról a komoly lapok, s a világhálón a korábban mértéktartónak és mértékadónak bizonyult sajtótermékek címkéje alatt pszeudoújságírók, politikai agitátorok, sőt, megkockáztatom: fedett ügynökök beleblogolnak a többség–kisebbség viszonyába.

Nem meglepő, hogy ma már Oroszország után Magyarország a legellenszenvesebb ország a románok több mint felének. A legvalószínűbben amiatt a rémkép miatt, amelyet az új román nyelvű média a romániai magyarokról, illetve Magyarországról lefest.

Hogyan jutottunk idáig?

Az 1989-es decemberi fordulat ugyan a demokrácia eszméjének győzelmének tűnt, ám a román közmondás szerint az elmélet és a gyakorlat között elméletileg semmi különbség, gyakorlatilag viszont…

A másfél milliós magyar közösség politikai követelései miatt a szocializmusban valamelyest politikai korrektségre kényszerített újságírók, lapok, tévé- és rádióadók nacionalista retorikára váltottak. A diktatúra utolsó éveiben felmagasztalt egységes nemzetállamról kiderült, hogy tizenhárom nemzeti kisebbség lakja, nem lehet tehát nemzeti, és akkor elveszítheti a szintén Alkotmányban rögzített egységét is. Ki veszélyeztethetné az egységet, ha nem a másság?

Ráadásul a demokráciába való fájdalmas átmenet, a piacgazdaságra való válsággeneráló áttérés körülményei között – a változástól való természetes félelemből, illetve a terhes változások miatti bűnbakkeresésből fakadóan – felszínre tört a nacionalizmus, az idegen- és a fajgyűlölet. Az újságírók – a csalódott, zavarodott és megriadt többség szószólóiként és hír- illetve eszmeszolgáltatóiként – a placebo hatású, régebben is jól bevált politikai mítoszokat propagálták.

Négy – a két világháború között kelt és a kommunizmusban is éltetett –tévhitet propagált a román sajtó a kisebbségekről.

Az összeesküvés-mítosz a veszélyeztetett ország és a mindenütt, még a nemzetben is jelenlévő, a „nemzet testének” elpusztítására szövetkező ellenség mítosza. Az »ellenség« be is azonosítható: a másság. A hospes hostis modelljét a kilencvenes években a többségi sajtó gyakran alkalmazta a magyar és a zsidó kisebbségre.

A Megmentő-mítosz a demagógok és a hamis próféták eszköze, akik a legagresszívebben fejezik ki a kollektív reményeket és félelmeket. A România Mare párt folyóiratában karizmatikus vonásokat kölcsönzött önmagának Corneliu Vadim Tudor, a korszak legvehemensebb magyargyűlölője és antiszemitája.

Az Aranykor-mítosz általában a két világháború közötti évekre vonatkozik, az időszakot a romániai demokrácia csúcsaként emlegetik, megfeledkezve a Vasgárda tevékenységéről; a kisebbségeknek csak annyi jogot kellene biztosítani, mint amennyi az Antonescu diktatúrában volt – hangoztatták a lapok. Az Aranykort viszont sokan éppen a Ceauşescu-diktatúrában vélték felfedezni.

Az Egység mítosza szerint Romániának »egységes, nemzeti államnak« kell maradnia.

Az 1989 utáni román sajtó tökéletes hordozójává vált a kizárólagos mitológiáknak, amelyek iszonyodnak a különbözőségtől, és félnek a másságtól. A kilencvenes évek Romániájában a média volt az, amely befolyásolta, illetve meghamisította a politikát és a közéletet. A sajtó igen nagyhatalmú és egyszerű eszköz volt ez, melyet a szerzők arra használtak, hogy kiélezzék az olvasó elvárásait, és kifejezhessék, terjeszthessék saját előítéleteiket."