Bundagyanú miatt vizsgálja a korrupcióellenes ügyészség a 2007-ben lejátszott Dinamo Bucuresti-SS Lazio Bajnokok Ligája-selejtezőt, amelynek tétje az volt, melyik csapat kerül a főtáblára.
A Pro Sport című napilap tényfeltáró sorozatot indított januárban a hét és fél lejátszott mérkőzés körülményeiről. Kedden pedig hírül adta elektronikus kiadásában, hogy a korrupcióellenes ügyészség közölte: január végén hivatalból eljárást indított az eset kivizsgálására. A bundagyanú miatt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) is vizsgálatot indított.
Olvasson még:
- Miért válhat Kolozsvár a világ egyik közepévé? Hova lettek a tősgyökeres kolozsváriak? – beszélgetés Lukács József helytörténésszel – 1. rész
- Vadászokra támadt egy medve. Napenergia-boom lesz Romániában – vasárnapi hírmix
- Hát persze, hogy kiszúrták, melyik hazai szuperligás csapat nem köszöntötte Romániát…
A 2007. augusztus 28-án Bukarestben lejátszott mérkőzést az olasz csapat nyerte 3-1-re. Az első találkozó 1-1-es döntetlennel végződött, a bukaresti meccs félidejében pedig még a Dinamo vezetett 1-0-ra. Vladimir Cohn, a Dinamo egyik akkori részvényese úgy nyilatkozott, a megegyezés lényege az volt, hogy a románok szándékosan elveszítik a meccset, hogy az olasz csapat kerüljön a BL-főtáblára. Cserében a Lazio 2008-ban 4,5 millió euróért megvásárolta Radu Ștefant. Cohn szerint a játékos akkor nem ért ennyit, vagyis az átigazolási összeg nem volt reális. Ștefan azóta is a Lazio védője.
Fotó: fcdinamo.ro