Iskolák: csak a Székelyföldön menesztették az igazgatóhelyetteseket

Egy rendelet alapján, amelyet viszont más megyékben úgy értelmeznek: rájuk nem vonatkozik.
Hirdetés

Eltérően értelmezik a különböző megyék tanfelügyelőségei az oktatási minisztériumnak az igazgatóhelyettesek elbocsátására vonatkozó rendeletét. Míg Hargita és Kovászna megyében már múlt héten, a második félév kezdetén megszüntették az igazgatóhelyettesi tisztségeket azokban az iskolákban, ahol nincs meg az ehhez szükséges diáklétszám, más erdélyi megyékben kivárnak a rendelet gyakorlatba ültetésével, azt állítva: senki nem utasította őket erre.

A Kolozs megyei tanfelügyelőségre egyelőre semmilyen hivatalos értesítés vagy utasítás nem érkezett arra nézve, hogy az alacsony diáklétszámú iskolákban meg kell szüntetni az aligazgatói posztokat – mondtaTörök Zoltán főtanfelügyelő-helyettes.

Nem tervezik az igazgatóhelyettesi tisztségek megszüntetését Szatmár megyében sem.
Bihar megyében sem merül fel az igazgatóhelyettesek eltávolítása, ugyanis egyetlen iskolát sem érint a minisztériumi rendelet.

A minisztériumi rendelet nagy felháborodást váltott ki a tanintézetek vezetősége körében. Többen is úgy vélték, ennek gyakorlatba ültetése nyomán ellehetetlenül az intézményvezetői tevékenység. Rámutattak arra is, hogy az intézkedés tanév közben való alkalmazása zavart okoz, hiszen ha az igazgatóhelyettesek visszatérnek a katedrára, az őket addig helyettesítő pedagógusok maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül.

„Az anyagi megtakarítás, amit ettől az intézkedéstől remélnek, messze elmarad annak káros hatása mellett. Gyakorlatilag ellehetetlenítik az iskolák vezetését” – jelentette ki Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója.
 

Hirdetés