Băsescu nem akar pártvezér lenni

És töretlenül bízik Elena Udrea becsületességében.
Hirdetés

Nem vezetője, hanem partnere kíván lenni Traian Băsescu az ő védnökségével alakult Népi Mozgalom Pártnak (PMP). A volt államfő ezt a PMP második kongresszusán jelentette ki.

A PMP ugyanis új elnököt választ, miután Elena Udrea, a párt eddigi elnöke az ellene felhozott korrupciógyanú miatt lemondott a párt éléről.

Băsescu most először lépett nyilvánosság elé, amióta védence ellen eljárást indított a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). Băsescu kifejezte reményét, hogy Udreának sikerül bebizonyítania, hogy „becsületes ember”.
 
Úgy vélte, a PMP-nek a jogállam megerősítését kell zászlajára tűznie. Băsescu szerint ő államelnökként megteremtette a jogállamiság intézményeit, de nem rendelte alá azokat saját akaratának.
 
A PMP elnöki tisztségére Eugen Tomac parlamenti képviselő az egyedüli jelölt, aki az alapítás idején a tavaly júniusban tartott első kongresszusig ideiglenes ügyvivőként vezette a pártot. A 33 éves, történészi végzettségű politikus Besszarábia ukrajnai részén, a Duna-delta közelében született és a külhoni románoknak biztosított állami ösztöndíjjal került a bukaresti tudományegyetemre.

Hirdetés