// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Elutasították Tőkés keresetét a reklámzászló-ügyben

// HIRDETÉS

Ítélet született a Tőkés László nagyváradi irodájának falára kitűzött székely zászló ügyében: reklámzászló kitűzése miatt büntetik az EP-képviselőt.

Tőkés László EP-képviselő sajtóirodájának közlése szerint a nagyváradi bíróság hétfőn közzétette az intézmény honlapján a január 12-i per nyomán hozott döntését. Ennek értelmében elutasították Tőkés László keresetét, amelyben az önkormányzat tavaly nyáron kiállított kihágási jegyzőkönyvének megsemmisítését kérte. A helyi rendőrség a reklámzászlónak minősített székely zászló hét napon belüli eltávolítását kérte azzal érvelve, hogy a lobogó engedély nélkül lett kitűzve. 30–50 ezer lejes pénzbírságot szabnának ki az EP-képviselőre.

Tőkés a bírósági ítélet indoklását még nem kapta kézhez, majd annak ismeretében határoz arról, hogy megfellebbezi-e vagy sem az alperesnek kedvező döntést a törvényes 15 napos határidőn belül – tájékoztat a sajtóiroda.

Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje korábban azt nyilatkozta, hogy a január 12-i tárgyaláson a bíróság elfogadta az írásbeli bizonyítékokat, de elutasította azt a javaslatot, hogy tanúként hallgassa meg Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történészt, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját, a székely szimbólumok szakértőjét. A bíróságon Kincses az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottsága (ECRI) Romániáról szóló, 2014-es országjelentéséből is idézett.

Az ECRI-jelentés kitér a román hatóságok székely jelképeket üldöző magatartására, és felszólítja Romániát, hogy alkalmazza az egyenlő bánásmód elvét a jelképhasználatban. A kommunista jelképek tiltása miatt Magyarországot elmarasztaló strasbourgi bírósági határozatra hivatkozva kijelentette, Románia sokkal súlyosabb elmarasztalásra számíthat az Európai Emberjogi Bíróságon a székely zászló üldözése miatt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.