Hoppá: a Heineken szerint mégis létezik a Székelyföld

És a lakóit is tiszteli. Mire nem képes egy bojkottfelhívás!
Hirdetés

Először bocsátott ki hivatalos álláspontot a „csíki sörök csatájának” témájában a Heineken Románia. A Székelyhon hírportálhoz eljuttatott közleményükben nem csak elismerik Székelyföld létét, hanem tiszteletükről is biztosítják a vidék lakóit.

Mint ismeretes, a Krónika birtokába jutott periratban a multinacionális vállalkozás jogi képviselője az „úgynevezett Székelyföld” („așa zisul ținut secuiesc”) szófordulattal illette azt a tájegységet, amelyben két sörgyárral is rendelkezik.

Tette ezt „abbéli igyekezetében”, hogy a felperest övező „szimpátia” okán elhelyeztesse Marosvásárhelyről a jogi eljárást. A perirat szövegének nyilvánosságra kerülésének napján már olyan csoport is megalakult a Facebook közösségi oldalon, amely a Heineken termékeinek bojkottjára szólított fel.

Csütörtökön este a Székelyhon szerkesztőségének e-mail címére egy két nyelven, románul és magyarul megfogalmazott közlemény érkezett a holland székhelyű multinacionális cégtől, amelyben a társaság „védjegysértéssel kapcsolatos álláspontját” taglalják. Kifejtik: a Heineken Románia, „a Ciuc® sör gyártója” védjegysértés miatt nyújtott be panaszt a bírósághoz egy helyi gyártó ellen, „aki saját termékét magyarra fordított Ciuc néven forgalmazza„.

A továbbiakban a közlemény a vállalat szóvivőjének nyilatkozatát ismerteti, aki kifejti: a Heineken Romániánál „tiszteletben tartjuk és értékeljük a kultúrák sokszínűségét és azon vidékek lakóit, ahol jelen vagyunk„.

Hirdetés

„A vállalatunk más színben történő feltüntetésére tett bármely kísérlet hibás és félrevezető. Több mint negyven éve, hogy a csíkszeredai sörgyárunk aktív részese a helyi közösségnek, támogatja azt és tiszteletben tartja hagyományait és kulturális örökségét. Jelenleg több mint négyszáz, Székelyföldön élő alkalmazottunk dolgozik a csíkszeredai és marosvásárhelyi sörgyárunkban, melyek a helyi fogyasztók körében kedvelt sörfajtákat gyártanak” – fogalmaznak a közleményben.

Az állásfoglalás román nyelvű változatában a Heineken szintén a Székelyföld („Ținutul Secuiesc”) kifejezést használja.
 

Hirdetés