Románia optimizmussal tekint 2015-re

Klaus Johannis „csodája” nem három napig tart.
Hirdetés

Az év legpozitívabb történése egyértelműen Klaus Johannis államfővé választása, legalább is az IRES által december 18–19. között megkérdezett román állampolgárok szerint. Az emberekre ráfér az optimizmus, tekintette arra, hogy 65 százalékuk nyilatkozott elégedetlenül a saját életkörülményeiről. A megkérdezettek 44 százaléka bízik abban, hogy a következő évben jobban fog élni, 33 százaléka mondta azt, hogy ugyanúgy, mint az előző évben, és 17 százalék számít rosszabb évre saját anyagi helyzetét illetően. Arra a kérdésre, hogy mit hoz Románia számára az új év, 58 százalék válaszolta azt, hogy jobb lesz, míg 9 százalék, hogy rosszabb. 28 százalék nem számít sem jobb, sem rosszabb évre.

A felmérés azt is kimutatta, hogy a parlamentben és a politikai pártokban bíznak a legkevésbé az állampolgárok. Összesen 1147 személyt kerestek fel telefonon a felmérés készítői. A hibaszázalék: +–2,9.

Hirdetés