Angyalváró ünnepség Böjte Csaba alapítványánál

A parajdi sóbányába várta a több mint kétezer gyerek az előangyalt. Herczegh Anita is ott volt.
Hirdetés

A Böjte Csaba által létrehozott dévai Szent Ferenc Alapítvány angyalváró ünnepséget rendezett szombaton a parajdi sóbányában, amelyen mintegy 2600 gyereket láttak vendégül. A rendezvényen részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, aki szaloncukrot hozott a gyerekeknek.

A sóbányában összegyűlt mintegy 2600 gyermek ujjongva fogadta a szaloncukrot és a Baptista Szeretetszolgálat cipősdobozokba csomagolt ajándékait, valamint hallgatta a csíkszeredai Role együttes által előadott karácsonyi dalokat.

„Adventkor az a legszebb ha olyan gyermekekre gondolunk, akiknek az év során nem sok ajándék jut. Megpróbáltunk egy kis örömöt, ajándékot hozni” – nyilatkozta a közmédiának a rendezvény után Herczegh Anita.

Hozzátette, amikor az ember először tesz látogatást a Szent Ferenc Alapítvány valamely otthonában, a szíve szerint hazavinné az ott nevelkedő gyermekeket. „Jó látni, hogy Böjte Csaba otthonaiban melegséget, szeretetet, figyelmet kapnak.” Csaba testvér elmesélte, hogy honnan fogadta be a gyerekeket, milyen körülmények között éltek. „Évek múlva egészséges, életre való, boldog emberként találkozom velük” – mesélte az otthonokban nevelkedő gyermekhez fűződő élményeit Herczegh Anita.

Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke az MTI-nek elmondta, immár kilencedik éve hozzák a cipősdoboz-ajándékokat a Böjte Csaba otthonaiban nevelkedő gyermekeknek Parajdra. Hozzátette, örömmel tapasztalják, hogy egyre inkább mozgalommá válik a cipősdoboz-ajándék készítése, adományozása Magyarországon.

Hirdetés

Hozzátette, a budapesti Deák téren felépített „cipősdobozvárból” futószalag viszi az ajándékokat az ottani raktárba, ahonnan naponta négyszer kell elszállítani a dobozokat. A szervezés ellenére az elmúlt napokban sorba kellett állniuk az ajándékozóknak. Hozzátette, idén mintegy 50 ezer ajándékdobozt gyűjtenek be és adnak át.

A parajdi rendezvényen betegsége miatt nem vehetett részt Böjte Csaba. „Imádkozunk, hogy mielőbb meggyógyuljon, mert nagy szükségünk van rá” – jelentette ki Kovács Ágnes főszervező. A Bihar megyei székelyhídi gyermekotthon vezetője az MTI-nek elmondta, a Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban nevelkedő gyermekek mellett tíz közeli plébánia gyermek hívei is meghívást kaptak az angyalváróra.

A Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott dévai Szent Ferenc Alapítvány 84 erdélyi gyermekotthonában mintegy 2400 árva, vagy nehéz sorsú gyermek nevelkedik.
 

Hirdetés