„Nem lehet elvitatni a temesvári reformátusok szerepét”

Állok a zebránál Temesváron, 2014. december 17-én, az egyetemi campushoz közel eső Regionális Vállalkozásfejlesztési Központban esedékes megemlékezésre sietek.

Már távolról látni, hogy a helyszínen nagy a készültség: rengeteg az egyenruhás rendfenntartó, a központ parkolójában egy különjáratú autóbuszból éppen fiatalok szállnak le. Két román srác beszélget mellettem arra várva, hogy zöldre váltson a jelzőlámpa. Nekik is szembe tűnik, valami rendezvény lesz az épületben, s rögtön arra asszociálnak, hogy a jövés-menésnek köze van a temesvári forradalom huszonöt éves évfordulójához.

Egyikük megjegyzi, biztos Klaus Johannis is itt van, ugyanis azt hallotta a rádióban, hogy az újonnan megválasztott államfő is tiszteletét teszi a temesvári megemlékezéseken. Nem akarok beleszólni az akaratlanul kihallgatott magánbeszélgetésükbe, pedig jól tudom, hogy nem a román, hanem a magyar államfő miatt van a nagy felhajtás.

A hivatalos megemlékezést egy nappal korábban tartották, kínosan háttérbe szorítva a forradalom kirobbantójának, Tőkés Lászlónak, illetve a temesvári reformátusoknak a szerepét. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett évfordulós megemlékezéseknek viszont értelemszerűen Tőkés László a kulcsszereplője, de több rangos meghívott is jelen van.

Hiányoznak azonban a román résztvevők, s amint Tőkés beszédében meg is jegyzi: nem az EMNT-n múlott a románok jelenléte. A többnyelvűségre való törekvés a szervezők részéről valóban megvan: a szinkrontolmácsok jóvoltából angol és román nyelven is követhető a gálaest, de úgy tűnik, a román sajtót és néhány meghívottat leszámítva, a mintegy ötszáz résztvevő többsége magyar anyanyelvű.

A szónokok – Tőkés László volt temesvári lelkipásztor, Sali Berisha volt albán miniszterelnök és államfő, valamint Áder János, Magyarország köztársasági elnöke – közül senki sem ünneprontó, és beszédükben a temesváriak felekezettől és nemzetiségtől független hősiességére, a nemzetek példás összefogására helyezik a hangsúlyt.

Maximilian Teleki, Tőkés László, Sali Berisha és Áder János a temesvári megemlékezésen

Egyedül Tőkés teszi szóvá: a történelmet nem lehet meghamisítani, s bár vannak erre kísérletek, nem lehet elvitatni a temesvári reformátusok történelmi szerepét a rendszerváltozásban.

Az EMNT elnöke 1989 vallási és nemzeti szolidaritásának példaértékét emeli ki, akárcsak Áder János köztársasági elnök, aki beszédében arról szól, mit jelentett Magyarországnak a temesvári népfelkelés. Az első szabad választásokra készülő anyaország lélegzet-visszafojtva figyelte a romániai történéseket, és azonnal szervezkedésbe kezdtek, hogy segélycsomagokat jutassanak el a nehéz helyzetbe kerülő magyaroknak és románoknak. A magyar elnök párhuzamot von az 1956-os magyar és az 1989-es román lyukas zászló között, megjegyezve: a fekete-fehér tévén keresztül egyformának hatott a két forradalmi jelkép.

Sali Berisha beszédében azt tartja fontosnak kiemelni, hogy Albániában Temesvár annak a jelképévé vált, hogy le lehet győzni a kommunizmust. A temesváriak küzdelmét a párthatalommal szemben a bibliai Dávid és Góliát harcához hasonlítja, mondván: Temesvár Dávidként győzedelmeskedett a Góliátként megnyilvánuló bukaresti államhatalommal szemben.

A felszólalók nem gyarapítják feleslegesen a szót, jöhet a Magyar Állami Népi Együttes ünnepi műsora, mely tényleg méltó befejezése a gálaestnek. Útban a szállás felé eszembe jut a két fiatal román srác beszélgetése, s már bánom, hogy nem szóltam nekik: igaz, hogy nincs jelen Klaus Johannis, mégis hallgassanak bele, hogy miként emlékeznek a magyarok a huszonöt évvel ezelőtti napokra. Újabb huszonöt év múlva ugyanis könnyen meglehet, hogy már nem nyílik erre lehetőségük. 

Fotó: Mohácsi László Árpád