A polgár és a tengerész

Az Alkotmánybíróság pénteken érvényesnek nyilvánította az elnökválasztás eredményét, lehetőséget adva a megválasztott és a leköszönő elnöknek néhány feltáró jellegű üzenet és válasz megfogalmazására.

Most kevésbé fontos a ceremónia elég hevenyészett összképe, hiszen a két elnök – példa nélküli – találkozója egy rövid és fontos párbeszédet tett lehetővé. A megválasztott elnök, Klaus Johannis néhány mondatban bemutatta elképzeléseit az elnöki feladatokról, majd megfogalmazta azt, ahogy az alkotmányhoz viszonyulni fog:

„Az alkotmány betűjét és szellemiségét betartó elnök leszek.”

Aztán megerősítette: „Újra össze akarom kapcsolni Románia elnökét az alkotmánnyal.” Ez nyilvánvaló bírálata volt annak, ahogy Traian Băsescu a mandátumát gyakorolta. Semmilyen kétséget nem hagyott maga után, ahogy a hanglejtésével kihangsúlyozta az alkotmány szellemiségére vonatkozó részt és azt az utalást, hogy vissza kell térni az alaptörvényhez történő helyes viszonyuláshoz.

Traian Băsescu elnök válasza, különben, nem váratott magára. Beszéde nyugodtsága azt sugallta, hogy hosszasan elgondolkodott mandátumán és már kialakított egy nagyon is világos önfelmentő elképzelést róla. Véleménye szerint

„feszegetni kell az alkotmány határait,

hogy szembeszegülhess” azokkal az erőkkel, melyek eltérítenék Romániát a fejlődés irányától. Azt is mondta, hogy fennáll a visszaesés és esetleges visszafordulások lehetősége, márpedig a politikának az lenne a célja, hogy „előrehaladjon a rögzített úton”.

Azok számára, akik felismerik a látszólag rutinszerű mondatokba rejtett gondolatokat, világos, hogy a „rögzített út” és az „előrehaladás” egy tekintélyelvű progressziófajtára utal, amilyen már volt a történelem folyamán, és amely, a majdani jó nevében, nem átallja „feszegetni az alkotmány kereteit”. Mennyire? Ez a kontextus tűrőképességétől függ, de tekintettel arra, hogy a felmentést megadták, a korlátokat állandóan feszegetni fogja.

De egy ilyenfajta politikai elképzelés legfontosabb következménye az, hogy az alkotmány betartását már nem tekinti egy önmagában érvényes célnak és az út végének. Mindig található majd valami fontosabb a jogi formákon túl, melyeket az „előrehaladás” nevében át lehetne hágni. A következtetés: a demokratikus politikai élet „igazsága”

nem az alkotmányban, hanem állítólag azon túl van.

Nem is számít már, hogy a mandátumát éppen befejező elnök mennyire érti ezeket a gondolatokat, összes következményeikkel együtt. Az a fontos, hogy ezek magyarázatot adnak politikai cselekedeteire. Mindenesetre, többé nem rejtőzködik és egyre világosabban beszél majd arról, miért cselekedett úgy, ahogy, óvatlan módon a történelem ítéletével szemben védettnek gondolva magát.

Az is figyelemre méltó, hogy Traian Băsescu kitartóan jobbról és balról beszélt, maliciózus és nem túl világos utalásokat téve, ami más körülmények között elfogadható lett volna, de most, egy elnökválasztás érvényesítésével kapcsolatos szimbolikus pillanatban a pártos szemléletmódba való újabb visszazuhanásnak tűnt.

Ezzel szemben a megválasztott elnök, Klaus Johannis Romániáról, mint egészről beszélt, röviden megismételve terve központi témáját, és arra figyelmeztetve, hogy ennek megvalósítása nem történhet egyik napról a másikra, hanem „idővel és lépésről lépésre”.

Mindenesetre, Traian Băsescu elnökhöz, egy pártos és geopolitikai sémák által kínzott szorongó politikushoz képest Klaus Johannis elsősorban nyugodt állampolgárnak, polgárnak tűnt a – több száz éves – szász demokrácia értelmében, akinek a város életének megfelelő megszervezése a fő gondja.