Túl nagy a zaj Marosvásárhelyen

A gépkocsik zavarnak be a leginkább egy tanulmány szerint. A szakemberek megoldásjavaslatokkal is előrukkoltak.
Hirdetés

Számos marosvásárhelyi útkereszteződésben, utcában és téren meghaladja a zaj mértéke az előírások által megszabott 75 decibeles határértékeket – derült ki a szakemberek által elkészített zajtérképből. Mindez elsősorban az egyre növekvő gépkocsiforgalomnak tudható be.

A tanulmány szerint ugyanakkor a vasúti forgalom ebből a szempontból nem okoz kellemetlenséget, a város területén ugyanis a szerelvények nem keltenek 65 decibelnél nagyobb zajt. A szakemberek az Azomureş vegyipari kombinát környékét is feltérképezték, és megállapították, hogy a lárma ugyancsak a megengedett határérték alatt van.

A felmérés készítésében résztvevő Tímár János, a brassói Transilvania Egyetem előadótanára elmondta: valamelyest orvosolná a problémát, ha az autós forgalmat úgy alakítanák, hogy a jelzőlámpáknál zöldhullámot kapjanak a sofőrök, vagyis a járművek megállás nélkül legalább négy-öt útkereszteződésen tudjanak áthaladni. Mint kifejtette: ezt már többször is javasolták a helyi önkormányzatnak, de tudomása szerint az intézkedést nem sikerült maradéktalanul gyakorlatba ültetni.

A szakember arra is rámutatott, hogy Vásárhely országos szinten nem tartozik a legzajosabb városok közé, ez annak tudható be, hogy az elmúlt időszakban bezárták a nagy ipari létesítményeket.

Hirdetés

A tanulmány készítői más megoldásokat is javasoltak a kellemesebb környezet kialakítása érdekében: szerintük elsősorban a gépkocsiforgalmat kellene visszaszorítani, illetve kivezetni a városból körgyűrűk építésével. Emellett bátorítani kellene a lakosokat a tömegközlekedési eszközök és kerékpárok használatára – ezt a jegyek árának csökkentésével, valamint bicikliutak megvalósításával érhetné el az önkormányzat.

Egy másik lehetőség lenne a zajvédő korlátok felszerelése, amelyek főként az oktatási és egészségügyi intézmények körül mérsékelnék a zajszennyezést, a Maros két partján pedig sétányokat lehetne kialakítani mind a marosvásárhelyiek, mind a turisták számára.
 

Hirdetés