Kifütyülték Nagybányán Pontát

A kormányőrség és helyi rendőrség kisbusszal menekítette ki Victor Pontát az ellene tüntetők gyűrűjéből Nagybányán.
Hirdetés

A baloldal államfőjelöltje csütörtök este a nagybányai Millenium üzletközpontban találkozott az észak-nyugati régió szociáldemokrata vezetőivel. A mintegy két órás tárgyalás ideje alatt a PNL és a PDL ifjúsági tagozatának képviselői és néhány civil gyűlt össze az épület előtt azzal a szándékkal, hogy távozásakor

kifütyüljék Victor Pontát.

Ezt látva a rendőri szervek és a kormányőrség tagjai egy kisbuszt állítottak a bejárathoz, hogy minél gyorsabban elszállítsák a jelöltet a helyszínről.

Nem maradtak tétlenül a PSD máramarosi vezetői sem, aki valószínűleg azt a látszatot akarták kelteni, hogy minden rendben van, ezért

kivezényeltek mintegy húsz PSD-szimpatizánst,

hogy Pontát és a PSD-t éltető jelszavakat skandálva ellensúlyozzák az ellentüntetést. Szerencséjükre a tüntetők és ellentüntetők találkozása nem torkollott erőszakba.

Hirdetés

Victor Ponta érkezésekor is a helyszínen tartózkodott pár ellentüntető. Egyikőjüket – aki azt kiabálta a jelenlegi miniszterelnöknek, hogy

menjen haza Olténiába –

az egyik biztonsági cég embere hallgatatta el, szó szerint. A férfit elszállították a helyszínről és állítólag bántalmazták is. 

Hirdetés