// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Koalícióban maradna az RMDSZ

// HIRDETÉS

És Tăriceanuval is milyen jó volt annó, mondta ma Kelemen. Vadimmal vállvetve tolják majd be Pontát a Cotroceni palotába?

Az RMDSZ csütörtökön dönt majd arról, hogy kit támogat az elnökválasztás második fordulójában, de továbbra is maradna a kormánykoalícióban – nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a keddi koalíciós egyeztetés után. 

Világossá tette koalíciós partnerei, főként a Szociáldemokrata Párt (PSD) előtt, hogy Călin Popescu Tăriceanut szeretné kormányfőnek, amennyiben Victor Ponta jelenlegi miniszterelnök megnyeri a második fordulót, és Románia államfője lesz.

„Nagyon jó tapasztalatunk volt Tăriceanu úrral a kormány élén 2004-2008 között, négy évig kormányoztunk együtt. A jelenlegi koalíciós megállapodásunk 2016-ig szól. Ha ezt a koalíciót a Liberális Reform Pártja (Tăriceanu frissen alapított pártja) is erősíti, az nagyon jót tenne Romániának” – nyilatkozta a szövetségi elnök.

Eddig Corneliu Vadim Tudor és maga Călin Popescu Tăriceanu jelentette be az első fordulós jelöltek közül, hogy Victor Pontát támogatja a második fordulóban. 

Vadim Tudor bejelentése és a Nagy Románia Párt megállapodása a koalíciós társ Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) arról, hogy Victor Pontát támogatják, egyáltalán nem érinti az RMDSZ-t – mondta ma Kelemen arra hivatkozva, hogy a Nagy Románia Párt nem tagja a kormánykoalíciónak, és nem is parlamenti párt.

Az ő személyes véleménye nem változott Vadim Tudorról - mondta Kelemen hozzátéve, hogy Vadim Tudor 2004-ben Traian Băsescut, 2009-ben pedig Mircea Geoanát támogatta.

A Központi Választási Iroda kedden tette közzé az első forduló immár nem részleges, de egyelőre még ideiglenes eredményét. Eszerint az első fordulóban kiesett jelöltek legtöbb ennyi szavazattal sáfárkodhatnak:

Az elnökválasztás első fordulójának eredménye
 Jelölt Párt Szavazat  Szavazatok aránya
 Victor Ponta  PSD 3 836 093 40,44%
 Klaus Johannis ACL 2 881 406 30,37%
 Călin Popescu Tăriceanu független 508 572 5,36%
 Elena Udrea PMP 493 376 5,20%
 Monica Macovei független 421 648 4,44%
 Dan Diaconescu PPDD 382 526 4,03%
 Corneliu Vadim Tudor PRM 349 416 3,68%
 Kelemen Hunor RMDSZ 329 727 3,47%
 Teodor Meleşcanu független 104 131

 1,09%

 Szilágyi Zsolt EMNP 53 146 0,56%
 Gheorghe Funar független 45 405 0,47%
 William Brânză PER 43 194 0,45%
 Constantin Rotaru PAS 28 805 0,30%
 Mirel Mircea Amariţei PRODEMO 7895 0,08%

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.