Több szavazófülkével, internetről letölthető kötelező nyilatkozattal és több személyzettel akarja a külügyminisztérium kiküszöbölni a csorbát a külföldi szavazókörzetekben.
Victor Ponta miniszterelnök hétfőn a külügyminisztériumban tartott megbeszélésen vett részt Titus Corlăţean külügyminiszterrel együtt. A vasárnapi államelnök-választás első fordulójában számos külföldi szavazókörzetben nehézkesen zajlott a voksolás, hosszú sorok alakultak ki, sokan panaszkodtak, hogy nem tudtak bejutni a szavazókörzetbe urnazárásig. A bukaresti külügyminisztérium épülete előtt, valamint Kolozsváron tüntetés is volt emiatt vasárnap este.
A kormány szerint a fennakadást az okozta, hogy a nem lakhelyükön szavazóknak nyilatkozatot kellett kitölteniük, amelyben saját felelősségükre kijelentették, nem szavaztak más szavazókörzetben.
A voksolás egyszerűsítése érdekében Ponta azt javasolta a Központi Választási Irodának, hogy
így a nem lakcímükön szavazók már otthon kitölthetik, és a szavazókörzetben már csak aláírásukkal kell ellátniuk.
Ponta közölte, hogy a külföldi szavazókörzetekben a személyzet létszámát is növelhetik. Ezeket az intézkedéseket várhatóan kedden rendeli el a választási iroda. A miniszterelnök közölte: amennyiben november 16-án akár csak egyetlen külföldön élő román állampolgár nem tudja leadni voksát,
Traian Băsescu államelnök már vasárnap este követelte Corlăţeannak és Bogdan Stanoevici határon túli románokért felelős tárca nélküli miniszternek a lemondását a választáson tapasztalt „súlyos szervezési hiányosságok” miatt.
A választási iroda adatai szerint külföldön több mint 161 ezer személy szavazott, míg öt évvel ezelőtt a legutóbbi elnökválasztás első fordulójában 94 300-an adták le voksukat. A külföldi románok mostani szavazókedve meghaladta a 2009-es elnökválasztás második fordulójában jegyzett részvételt is, akkor 147 700 személy szavazott.
Fotó: Realitatea
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.