Băsescu nekiment a román és a francia titkosszolgálatoknak a kampányfinisben

A leköszönő államfő az Elena Udrea párizsi bevásárlóútján készített lesifotók és a sajtó által megszerzett szállodai számlák miatt a kampányba való beavatkozással gyanúsítja a titkosszolgákat.
Hirdetés

Az államfőválasztásba való beavatkozással vádolta meg a román és a francia titkosszolgálatokat Traian Băsescu elnök. Románia első embere azt követően nyilatkozott erről, hogy fényképek jelentek meg az interneten az általa támogatott Elena Udrea államelnök-jelöltről, amint februárban Párizsban szabadidejét töltötte egy román vezető ügyésznővel, aki Udrea állítása szerint a barátnője.

A kiszivárogtatott képek mellett a két hölgy nevére kiállított szállodai számlák is megjelentek. A román média úgy értelmezte a képeket, hogy ezek a Băsescu által támogatott

Udrea és az ügyészek közötti szoros kapcsolatot akarják leleplezni.

A kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) többször azzal vádolta az államfőt, hogy az ügyészség az ő utasításaira vizsgálja ki a korrupciós ügyeket.

Băsescu nem nevezte meg konkrétan, hogy melyik intézményekre gondolt, úgy fogalmazott, hogy egy román és egy francia titkosszolgálatot gyanít az ügy mögött, szerinte ugyanis a számlákat csak ők szerezhették meg. Băsescu leszögezte, nem hagyja annyiban a dolgot, és hivatalos úton kér tájékoztatást, mert szerinte arról van szó, hogy

egy román állampolgár kémkedési akció áldozatául esett.

Victor Ponta miniszterelnök szerint Băsescu nem teheti meg államelnökként, hogy általánosít, és szerinte meg kellene neveznie, pontosan melyik titkosszolgálatokat gyanúsítja. Titus Corlăţean külügyminiszter is a külügy honlapján pénteken közzétett közleményben sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az államelnök „nyilvánvaló” politikai megfontolásból a francia állam egyik intézményét gyanúsítgatja. Szerinte

Băsescu súlyosan megsértette a diplomácia íratlan szabályait,

és alaptalanul ártott a román-francia stratégiai partnerségi viszonynak. Románia nemzeti érdekeinek hosszú távon ártanak azok a kijelentések is, amelyek az állambiztonsági szervek hitelrontására és megfélemlítésére irányulnak.

Hirdetés

Băsescu az elnökválasztási kampány során többször felhívta a figyelmet arra, hogy a román politikumnak hatékonyabban kellene ellenőriznie a titkosszolgálatokat, amelyek

az elmúlt tíz évben nagyon megerősödtek,

és hatékonnyá váltak a végrehajtott reformoknak köszönhetően. Băsescu szerint a jelenlegi parlamenti ellenőrzés nem hatékony, és fennáll a veszély, hogy maguk a titkosszolgálatok ellenőrzik majd a politikusokat, a hírszerzési szervek pedig ezáltal túl nagy hatalomra tesznek szert.

Fotó: EVZ.ro

Hirdetés