// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Kiderült, miről volt szó az FPER-es tárgyalásokon

// HIRDETÉS

Legalábbis Tamás Sándor és Antal Árpád elárulta, hogy ők miről beszéltek.

Az RMDSZ politikusai arra kívánták felhívni a román–magyar tárgyalásokat kezdeményező Friends of the Project on Ethnic Relations (FPER) figyelmét, hogy Románia semmiképp sem tekinthető pozitív modellnek a kisebbségi kérdések rendezésében – jelentette ki hétfőn Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke.

A háromszéki politikusok közös sajtótájékoztató keretében beszéltek az amerikai jogvédő szervezet által kezdeményezett, az RMDSZ és a román kormánypártok képviselőinek részvételével lezajlott eddigi tárgyalások témáiról.

Mint elhangzott, brassópojánai felszólalásukban arra is rámutattak, hogy az utolsó közös román–magyar projekt a NATO és az uniós csatlakozás volt, ám 2007 óta nem történt előrelépés a kisebbségi jogok terén. A háromszéki politikusok a magyar kisebbség követeléseit is felvázolták az amerikai szervezet képviselőinek. „Azt akarjuk, hogy az állam ismerje el hivatalos regionális nyelvként a magyart, pénzügyi és területi autonómiát, etnikai arányosságot kérünk a militarizált egységekben is. Ezeket a követeléseket négy év alatt, az 1918-as egyesülés százéves évfordulójáig meg kellene oldani, hiszen a többség arroganciája csak növeli a kisebbség frusztrációját és az instabilitást a térségben” – mondta Antal Árpád.

A Kovászna megyei politikusoktól megtudtuk, az FPER kezdeményezte találkozókon a román tárgyalópartnerek nem utasítottak el minden felvetést, bár ismét előkerültek a megszokott panelek, hogy az autonóm Székelyföld lakói éhen halnak, és hogy útlevéllel kell majd közlekedni Románián belül.

A következő egyeztetésre februárban kerül sor.

Amint arról beszámoltunk, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közleményben szólította fel az RMDSZ-t, hogy hozza nyilvánosságra azoknak a tárgyalásoknak a témáját, melyek keretében a román pártok képviselőivel egyeztettek a román–magyar viszonyról az FPER közvetítésével.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.