Két transzerdélyi összeborul

Kedves Doru, engedd meg nekem ezt a levelet, mely egyrészt egy bukaresti beszélgetésünk folytatása, másrészt válasz a Ziar de Cluj honlapján megjelent cikkedre (Magyarul itt olvasható - a szerk.)

Azzal kezdem, hogy lényegében véve igazad van. Bármennyire is igaza lenne az egyik kommentelőnek abban, hogy Szilágyi Zsoltnak van román nyelvű honlapja is, vagy hogy a Facebook-oldalát lefordították román nyelvre, egyértelmű, hogy ő is és a többi PMP-s is (sic! a szerző Doru Pophoz hasonlóan összetéveszti az PMP-t az EMNP-vel – a szerk.), ahogy azt helyesen írod,

transzilvanizálást akar, nem erdélyesítést,

tehát „Románia bizonyos etnikai törésvonalak mentén végrehajtott föderalizálását”, és nem egy többetnikumú és többkultúrájú Romániát. Vagyis pontosan az ellenkezőjét annak, amit Kós Károly akart, aki a világháborúk közötti időszak más nagy magyar kulturális személyiségeivel együtt kidolgozott egy elméletet arról, hogy Erdélynek van egy „eltérő lelkülete”. Az itteni román különbözik a regátitól, az itteni magyar különbözik a magyarországi magyartól, az itteni szász pedig egy némettől. Gondolatukat „transzilvanizmus”-nak nevezték el, tehát Szilágyi Zsoltnak Románia erdélyesítéséről kellene beszélnie. A múltbéliek, persze, egyfajta „keleti Svájc”-ként gondoltak Erdélyre, mely kifejezést Kós nem írt le, de mégiscsak fennmaradt.

De ez mégiscsak túl kevés. Most a székely autonómia „jött divatba”, miközben én egy multikulturális, két megyénél nagyobb területű régióban megvalósult 

föderalizálásról álmodozom.

És itt kezdődnek a gondok.

Emlékszel, azon az ICR-ben megtartott vitán, amelyre meghívtalak, felszabadultan beszélgettünk multikulturalizmusról, vegyes családokról, diktatúráról és humorról, aztán a beszélgetést a Balassi Intézetben folytattuk, ahol a szállásunk is volt, és leöblögettük egy kis borral és rágcsáltunk hozzá egy kis sós süteményt. Szóba kerültek Marta Petreu és Alexandru Vlad regényei is, megkérdezted, hogy lefordították-e azokat magyarra. Én most szeretnék kezdeményezni az ICR-ben egy fordítási programot, melybe belevennénk a két transzilván könyvet és – ha megengeded – a te, semmivel sem kevésbé transzilván regényedet.

De arra is emlékszel, hogy felállt egy furcsa illető és feltett egy hosszú kérdést, melynek lényege – pont te „fordítottad le” – az volt, hogy milyen jogon ülhet ennél az asztalnál olyan valaki, aki nem uralja tökéletesen a román nyelvet. Ha elolvasod a bejegyzéseim némelyikéhez fűzött kommentárokat, láthatod, mennyi rosszindulat, előítélet és végső soron ostobaság füstölög a románok és magyarok közötti kapcsolat körül. Megesküdhetek anyám életére, hogy nem vagyok nacionalista, egyesek (sokan!) ezt akkor sem fogják soha elhinni; könyöröghetek az olvasóknak, hogy ne tekintsenek „magyar”-nak, vagyis arrogánsnak, grófnak és Szilágyi-féle autonomistának, sokan továbbra is ilyennek fognak tartani.

Te is, én is olyan városban élünk, ahol az egyik dilemmát azok a kétnyelvű táblák okozzák, melyeket a polgármester nem akar kihelyezni. Szilágyi a te szülővárosodban él, ahol egyes utcák magyar nevével vannak gondok. Tegnap Dana Grecut (az Antena 3 műsorvezetője – a szerk.) hallgattam, amint egy hölggyel beszélgetett, aki amiatt forgatta a szemeit, hogy Johannis nem átallta magát nem-románnak nevezni. Bizonyára emlékszel az aradi szobor botrányára. A magyarok nevének írásmódja szintén kényes kérdés. (A Hunor, például, keresztnév, Kelemen a családnév.)

Azt akarom mondani, hogy

nem értek egyet Szilágyival, de megértem.

Olyan környezetben szocializálódott, mely nem segítette túlságosan abban, hogy a két világháború közötti transzilvanizmus hívévé váljon. Úgy gondolom, sok olyan románnal találkozott, akik vagy regátiak voltak, vagy erdélyiek, esetleg partiumiak, de akik mindenképpen gyanakvással fogadták. Nem tudom, milyen lesz, ha valaha megvalósul a székelyek autonómiája, és nem akarok odaköltözni, de nagyon szeretnék olyan környezetben élni, ahol nem kérdőjelezik meg állandóan az identitásomat; ahol nem nyílik meg alattam a föld, ha annak nevezem magam, aki vagyok; ahol nem kérdőjelezik meg román állampolgári minőségemet.

Azt hiszem, ez még messze van. És úgy gondolom, hogy dolgoznunk kell ezen. Nemcsak Szilágyi, hanem te is, én is. Ez talán egy életre szóló terv.