Kínaiul is lehet majd tanulni a romániai iskolákban

A vicc szerint ugye azért, mert majd oda esünk fogságba. De hivatalosan a bővülő gazdasági kapcsolatok miatt.
Hirdetés

Választható tantárgyként bevezetik a kínai nyelvet a romániai iskolákban, jelentette be a tanügyi minisztérium.

Kolozsváron találni olyan iskolákat, amelyek számára kedvező lesz ez a módosítás, hiszen többen évek óta partnerségben állnak a  Confucius Intézettel, amely több tucat gyereket tanít kínaira. Mivel egyelőre kevés tanár ismeri a nyelvet, a minisztérium megállapodást köt Kínával, hogy a következő két évben az érdeklődőknek lehetőségében álljon a partnerországban tanulnia.

A kínai nyelvet beszélik a legtöbben a világon, Romániában pedig már több mint ezer, a távol-keleti országból érkezők által vezetett cég létezik.
 

Hirdetés