Nem adják fel a rétyi fafelfolgozót ellenző civilek

A vesztes per és a bíróság késlekedése sem tántorítja el őket.
Hirdetés

Továbbra sem közölte döntését a törvényszék, így egy¬előre nem tud fellebbezni a bukaresti Bankwatch Románia Egyesület és a fogarasi Neuer Weg Egyesület abban az ügyben, melyben kérték, hogy függesszék fel a rétyi fűrésztelepre vonatkozó építési engedélyt – írja a Háromszék. A szervezetek jogi képviselője panaszt nyújtott be, ennek nyomán kötelezik az ügy bíráját, hogy továbbítsa határozatát a civileknek.

A Holzindustrie Schweighofer háromszéki beruházása ellen fellépő szervezetek várják az írásos bírósági döntést – június végén elveszítették a pert – hogy fellebbezhessenek, s közben hasonló lépésre készülnek az augusztusban indított jogi eljárásban is. Utóbbi kapcsán Hans Hedrich felidézte: a tavaly decemberben kiállított építési engedély érvénytelenítése mellett ügyvédjük kérte a bíróságtól, döntsön újra annak felfüggesztéséről is, a civilek szerint ugyanis a Réty közeli fűrésztelep munkálatai károsítják a környezetet. A testület nem fogadta el ezt a kérést, de a döntést megfellebbezik.

A fogarasi egyesület alelnöke elmondta, harmadik pert is fontolgatnak, mert szerintük a fűrésztelep területrendezési tervét törvénytelenül fogadták el – ha sikert érnek el, az az építkezési munkálatok leállításához is vezethet.

Nemrég egyébként a bukaresti osztrák nagykövetségről is megkeresték a Neuer Weg képviselőjét. Hans Hedrich elmondta, követik az általuk kezdeményezett pereket, és arról érdeklődtek, hogyan járnak el a továbbiakban. Kiderült, korábban pénzügyi intézmények is tájékozódtak a diplomáciai testületnél arról, milyen esélyük van a civileknek, hogy pereik leállítsák a Holzindustrie Schweighofer munkálatait.

„Természetesnek tartom, hogy érdeklődnek a bankok, ez jó jel, hiszen bebizonyosodik, amit mi eddig is tudtunk, hogy nagy a tét” – fejtette ki Hans Hedrich. További részletek az alábbi linken.
 

Hirdetés