Tizenkét tanácsos igazolt át Kovászna megyében az RMDSZ-hez

Van, aki a néppárttól akad, aki az MPP-től, de demokrata-liberális pártváltó is akad. Mostantól nincs büntetlen átállás.
Hirdetés

Tizenkét önkormányzati képviselő állt át az RMDSZ-hez politikai migrációt az önkormányzati tisztségviselők számára is lehetővé tevő jogszabály alapján Kovászna megyében – jelentette be Tamás Sándor, a szövetség háromszéki elnöke. Hatan a Magyar Polgári Párt (MPP), négyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), ketten a Demokrata Liberális Párt (PDL) kötelékéből igazoltak át.

Az elnök megkérdezte az MPP és a néppárt megyei tanácstagjait, megalkották-e a közös frakciót, mert erre vonatkozó meghívással fordult néppárti kollégáihoz Kulcsár-Terza József MPP-elnök nemrégiben. Amennyiben nem, szívesen látja őket az RMDSZ színeiben – mondta.

Kulcsár-Terza József a Háromszék érdeklődésére nemtetszésének adott hangot az ilyenfajta befogadást illetően. Nem tartja korrektnek, ahogyan az RMDSZ átcsalta a tanácstagokat, miként korábban azt is elítélte, ahogyan a Néppárt tette ugyanezt. Szerinte ez a magatartás nem tesz jót a nemzetpolitikai érdekeknek, mert a pártok közötti súrlódásokhoz vezet.

 

Hirdetés