Nem Bukarestben ér véget a román-magyar buli

Túl sok volt a tűzijáték, a székdobálás és a verekedés a lelátókon, illetve a sárga lapos akció mindkét csapatnál. Jön a fegyelmi.
Hirdetés
Az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indított az október 11-én lejátszott Románia–Magyarország (1–1) Eb-selejtező miatt mindkét ország labdarúgó-szövetsége ellen – írja a Nemzeti Sport. A tárgyalást épp október 23-án tartják.
 
Az UEFA honlapja szerint mindkét szövetséget a szurkolók és a játékosok magaviselete miatt is megrónák. A románokat lelátói rendbontás, tűzijátékok megyújtása és dobálása, lézerezés, valamint a játékosok helytelen viselkedése (öt vagy több sárga lap) miatt vizsgálják, míg a magyarok ellen rasszista bekiabálások, lelátói rendbontás, tűzijáték használata és szintén a csapat által begyűjtött sok lap miatt indult eljárás.
 
A román ultrák motozás nélkül jutottak be a lelátókra, és már a meccs előtt petárdákat, öngyújtókat, füstgránátokat dobáltak a magyar szurkolókra, akik feltépett székeket hajigáltak vissza – írta a román sajtó. Az őrző-védő cég emberei aztán maguk is brutális fellépéssel próbáltak rendet teremteni, aminek még több erőszak lett az eredménye: többtucatnyi – köztük számos vétlen – szurkoló került végtagtöréssel, fejsérüléssel kórházba, de a cég emberei közül is kettőt szó szerint átdobtak a korláton az egyik román klubcsapat ultrái. 
 
Az Adevarul szerint kevés hiányzott ahhoz, hogy az európai szövetség elrendelje a meccs félbeszakítását, ami a lap szerint 3–0-s magyar győzelmet eredményezett volna. A román szövetség elnézést kért a román szurkolóktól az őrző-védő cég túlkapásai miatt – az Adevarul szerint –, a román szövetség mégsem lehet nyugodt: könnyen előfordulhat, hogy az UEFA kitiltja a nézőket Románia következő, Észak-Írország elleni hazai mérkőzéséről, s a román szövetség örülhet, ha megússza egy vaskos pénzbírsággal.
 

A Magyar Labdarúgó-szövetség is büntetésre számíthat, amiért a magyar szurkolók rendszeresen „Cigányok, cigányok” skandálással válaszoltak a hazaiak magyargyűlölő rigmusaira, amelyért viszont a román szövetséget nem vonják felelősségre. 

Hirdetés