// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

Nem Bukarestben ér véget a román-magyar buli

// HIRDETÉS

Túl sok volt a tűzijáték, a székdobálás és a verekedés a lelátókon, illetve a sárga lapos akció mindkét csapatnál. Jön a fegyelmi.

Az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indított az október 11-én lejátszott Románia–Magyarország (1–1) Eb-selejtező miatt mindkét ország labdarúgó-szövetsége ellen - írja a Nemzeti Sport. A tárgyalást épp október 23-án tartják.

Az UEFA honlapja szerint mindkét szövetséget a szurkolók és a játékosok magaviselete miatt is megrónák. A románokat lelátói rendbontás, tűzijátékok megyújtása és dobálása, lézerezés, valamint a játékosok helytelen viselkedése (öt vagy több sárga lap) miatt vizsgálják, míg a magyarok ellen rasszista bekiabálások, lelátói rendbontás, tűzijáték használata és szintén a csapat által begyűjtött sok lap miatt indult eljárás.

A román ultrák motozás nélkül jutottak be a lelátókra, és már a meccs előtt petárdákat, öngyújtókat, füstgránátokat dobáltak a magyar szurkolókra, akik feltépett székeket hajigáltak vissza - írta a román sajtó. Az őrző-védő cég emberei aztán maguk is brutális fellépéssel próbáltak rendet teremteni, aminek még több erőszak lett az eredménye: többtucatnyi – köztük számos vétlen – szurkoló került végtagtöréssel, fejsérüléssel kórházba, de a cég emberei közül is kettőt szó szerint átdobtak a korláton az egyik román klubcsapat ultrái. 

Az Adevarul szerint kevés hiányzott ahhoz, hogy az európai szövetség elrendelje a meccs félbeszakítását, ami a lap szerint 3–0-s magyar győzelmet eredményezett volna. A román szövetség elnézést kért a román szurkolóktól az őrző-védő cég túlkapásai miatt – az Adevarul szerint –, a román szövetség mégsem lehet nyugodt: könnyen előfordulhat, hogy az UEFA kitiltja a nézőket Románia következő, Észak-Írország elleni hazai mérkőzéséről, s a román szövetség örülhet, ha megússza egy vaskos pénzbírsággal.

A Magyar Labdarúgó-szövetség is büntetésre számíthat, amiért a magyar szurkolók rendszeresen „Cigányok, cigányok” skandálással válaszoltak a hazaiak magyargyűlölő rigmusaira, amelyért viszont a román szövetséget nem vonják felelősségre. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?
Krónika

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?

Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro