Egy gazdasági bérgyilkos interjúja

John Perkins amerikai író, közgazdász az Adevărulnak adott interjújában

a történelem első globális birodalmáról

beszél, amely nem amerikai, hanem korporatista. Perkins, az Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai című könyv szerzője arról beszél, miként szervezte be az NSA (Nemzetbiztonsági Ügynökség) és miként segítette egy ideig a korporációt abban, hogy kormányok hajtson rabigába.

Perkins meghatározása szerint a gazdasági bérgyilkosok jól megfizetett profik, akik dollártrilliókra rúgó károkat okoznak országoknak, szerte a világon. A Világbanktól, az AEÁ Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségétől (USAID), valamint más külföldi „segélyező” szervezetektől az óriáskorporációk széfjei és néhány, a bolygó természeti forrásait ellenőrző gazdag család zsebei felé irányítják a pénzeket.

John Perkins a legalkalmasabb, hogy ezekről beszéljen, tekintettel arra, hogy ő maga is gazdasági bérgyilkos volt. Az volt a szakmája, hogy meggyőzze az AEÁ számára stratégiai szempontból fontos országokat: fogadjanak el óriási hiteleket infrastrukturális fejlesztésekre. Utána pedig gondoskodott arról, hogy a hasznot hozó szerződések amerikai cégekhez kerüljenek. Az óriási adósságokkal megterhelt országok az AEÁ kormánya és a Világbank ellenőrzése alá kerültek, melyek uzsorásokként viselkedtek. Meghatározták a pénzek visszafizetésének feltételeit, és arra kényszerítették az érintett országok kormányait, hogy alávessék magukat nekik.

2004-ben írta meg az Egy gazdasági bérgyilkos vallomásait, amelyben ismételten beszél egy várható pénzügyi válságról. Négy évvel később a Lehman Brothers csődje elindította azt, ami a világ legkegyetlenebb gazdasági válságának bizonyult, a második világháború óta. Jogos bosszúnak érzi ezt, főként, hogy az amerikai hatóságok „fikció”-nak minősítették a könyvet?

Azok, akiket igazán bírálok, nem mondtak jókat a könyvről. De az amerikai közönség nagyon jól reagált, a kötet nagyon népszerű volt, csaknem másfél évig szerepelt a The New York Times legjobb eladásokat tükröző rangsorában. Nem számítottam arra, hogy azok a cégek, melyekről beszélek, jól fogadják majd a könyvet, sőt, többször megpróbáltak beperelni, de sikertelenül. Mégpedig azért, mert minden igaz, amit a könyvben leírtam. Ami a jogos bosszút illeti: a gazdasági válság inkább elszomorított, nagyon sokan szenvedtek miatta az egész világon. De igen, előreláttam a bekövetkezését és azt hiszem, most elmondhatjuk, nagyon instabil globális gazdasági válságunk van, egy „ragadozó” rendszer, ahogy én nevezem.

Miként illeszkedik az AEÁ ukrajnai válságba való beavatkozása abba az elméletébe, mely szerint Washington igyekszik befolyásolni az általa támogatott országok politikáját?

Meg kell érteni, hogy amikor az „új birodalom”-ról beszélek, a történelem első igazán globális birodalmára gondolok, de ez nem feltétlenül egy kizárólag amerikai birodalom. Sokkal inkább egy korporatista birodalomról van szó.

A korpokráciáról beszélünk,

a nagy cégek vezetőiről, ugyanis valójában ők az igazi döntéshozók. Őszintén, ők ellenőrzik az amerikai kormányt és sok más kormányt is. Az amerikai hadsereg, a Pentagon és az amerikai hírszerző szolgálatok, az NSA, a CIA és így tovább nem tesznek egyebet, mint a nagy cégek érdekeit védik.

De mivel támasztja alá a cégek által a szegény országok lakóinak okozott kárt, melyeknek szükségük van a korporációk által hozott munkahelyekre és befektetésekre?

A nagy cégek mottója, sajnos, a profit társadalmi és környezeti ártól független maximalizálása. Akármire irányul a figyelmük, ők csak profitszerzési lehetőséget látnak, többek között az olyan válságokban is, mint amilyen az Ebola-járvány. Gyűlölök ennyire szkeptikus lenni, de ki kell mondanunk:

az Ebola-járvány sok üzleti lehetőséget teremtett.

Könyvében beszél a saját tapasztalatáról és az AEÁ által a szegény országoknak adott hitelekről. De azt látjuk, hogy a gazdasági válság Európában is óriási munkanélküli rátákat okozott. Ez az időszak egybeesik a nagy cégek Európa iránti érdeklődésének növekedésével?

Igen. Sok kapcsolatot látok közöttük. Azt hiszem, hogy amikor az EU elkezdett nagyon erős lenni, ez nem tetszett a nagy cégeknek. Támogatták a közös pénzt, mert az kedvező volt nekik, támogatták a bankrendszerekben zajló reformokat, de amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az EU egyik célja bizonyos, a társadalmat és a környezetet védő egységes szabályozások bevezetése, a korporációk elkezdtek aggódni. Azokat az országokat szeretik kihasználni, ahol bizonyos területeken nagyon lazák a törvények, akár adózásról, munkapiacról, akár környezetvédelemről van szó. Ilyen országokban szeretnek gyárakat nyitni.

Korpokráciáról beszél. Pontosan hogyan működik ez a rendszer és miként vesznek ebben részt a kormányok?

Ez nem egy klasszikus értelemben vett összeesküvés, hiszen olyan multicégek igazgatói ellenőrzik, akik fizikailag nem találkoznak, vagyis nincs klubjuk, ahol összegyűlnek, összeesküvést szőnek és törvényt sértenek. A profitmaximalizálás vágya egyesíti őket. Amikor egy ország ezt az elvet veszélyezteti, összefognak, hogy elhárítsák a veszélyt. Gazdasági bérgyilkosként azon országok felkutatása volt a feladatom, melyek rendelkeztek a cégek által óhajtott forrásokkal – olaj, gáz, ásványok, például, Románia esetében –, aztán óriási hiteleket kellett elintéznem ezeknek az országoknak. A pénz azonban sohasem jutott el az országokhoz. A cégeink kapták meg, melyek arra használták fel őket, hogy nagy terveket valósítsanak meg azokban az országokban.

Olyan tervekről van szó, mint például az erőművek vagy az ipari parkok, melyekből csak néhány gazdag ember, valamint a cégek húztak hasznot, és nem az emberek. Az óriási adósságok viszont az ország nyakán maradtak, és nem tudták őket visszafizetni. Aztán én, a gazdasági bérgyilkos odamentem és azt mondtam: „Hé, ha már amúgy is ilyen óriási adósságaitok vannak, amiket nem tudtok kifizetni,

adjátok el a forrásaitokat,

olcsón, ja, és nekünk!” Azt hiszem, valami hasonlónak vagyunk a tanúi a Chevron esetében Romániában, és ugyanez történt a Bechtellel. Ugyanakkor arra biztattam őket, hogy privatizáljanak mindent, adják el a közüzemeiket a korporációinknak. Így biztosítottuk be azt, hogy ezek a cégek egyre nagyobb befolyásra tegyenek szert ezen országok felett az egész világon. […]