Február negyedikén születtem Bukarestben. Az évet nem árulhatom el. Egy nőnek vigyáznia kell a korvonalaira. Vízöntő vagyok, utolsó vérig. Igazi humanista. Megértem a világ szenvedéseit. És mindig

a megalázottak és megszomorítottak pártjába állok.

Bocsánat, pártjára. A segítségért viszont sose várok fizetséget.

Említettem, hogy gyerekkoromban, anyukám szerint, érzékeny volt a lelkem? Költőnő szerettem volna lenni. Írtam is egy verset. Én egy virág vagyok. Aztán megtudtam, hogy egy Troppauer Hümér nevű magyar költő már megírta. Egy világ omlott össze bennem. Eltéptem a papírt. Érzékeny lelkem is vele szakadt. Anyukám akkor azt mondta, legyek orvos, mint ő. Apukám, hogy legyek jogász, mint ő. Jogász lettem, a pátriárka nyomása alatt. De ennek véget fogok vetni. Ha elnökasszony leszek, a nők viselik majd a nadrágot. Meg a bajuszt. Meg a péniszt. Egyenlőség lesz, vagy mi az isten!

Hol is tartottam? Ja, igen. Jogász lettem.

És kommunista párttag.

Azt említettem, hogy példaképem az Orléansi Szűz? Szenvedélyes, elkötelezett, tántoríthatatlan harcos vagyok. Mint Ő. Hosszú ideig én is szűz voltam. A leánynevem Monica Luiza Gherghescu. Aztán később elvesztettem, a szüzességemmel együtt. Ha jól emlékszem. Így lettem Macovei.

1982 szeptember elsején esküt tettem. Hogy minden tehetségemmel szolgálom a Román Kommunista Párt bel- és külpolitikáját, továbbá szenvedéllyel, tántoríthatatlanul, elkötelezetten építem szocialista rendszerünket.

Aztán a változó idők kidobtak a kommunista pártból. Megesküdtem, sose leszek többé párttag. Említettem, ugye, hogy akkor már nem voltam szűz. Csak orléansi. Láttam nemzedékem legjobb elméit a korrupció karjaiban. És eldöntöttem: ez a harc lesz a végső. Igaz, kiesett a retikülömből egy perirat, az első bányászjárás idején. De ez csak megacélozta akaratomat. És ráébresztett arra, hogy ember vagyok. És az emberi jogokért kell tovább küzdenem. Meg a nők jogaiért. Ja, ők is emberek, bocsánat. 

Az igazság bajnoka lettem. Számtalan jogvédő szervezet elnöknője, alelnöknője, főtitkárnője. Aztán 2004 december 25-én zaklatni kezdett egy ismeretlen telefonszám. Hűséges vagyok. Nem vettem fel. Délben viszont elkezdtem menstruálni. Ilyenkor nincs az a nő, aki hűséges marad. Felvettem. Románia elnöke búgott a vonal másik végén. Így kezdődött máig is tartó romantikus viszonyom Traian Băsescuval. Elmondtam neki, már nem vagyok szűz, de nem bánta. Igazságügyminiszter lettem. Nem tudom, említettem-e: ő az a férfi, akiért később megszegtem eskümet. 2009-ben megint párttag lettem. Egy orléansi nőnek is meg kell tanulnia: a cél szentesíti a tagságot. Vagy valami hasonló. 

És most itt állok előttetek, polgártársak. Mezítelenül!

Románok! Férfiak és… nem… asszonyok és férfiak! Szavazzatok rám! Szavazzatok, és újraírom az Alkotmányt. A Mioricát! A történelmet! Átlapátolom a korrupciót a határon túlra. Szép, új világot teremtek magunknak. Ja, nem tudom, említettem-e: a szegénységet nem tudom megszüntetni. Ezért előre is elnézést kérek minden rám szavazó szegény romántól.