Fél Erdéllyel ünnepel a Filmtett

Plusz fiatal magyar filmesekkel, az ő új és jó filmjeikkel. Még Tolnai Klári századik születésnapját is megüljük.
Hirdetés

Szerencsés évjárat lett ez 2014, idén értek filmekké a három éve indult Magyar Nemzeti Filmalap finanszírozta tervek. Így jóval nagyobb lett a felhozatal a filmszemleként is működő 14. Filmtettfeszten, és még csak le sem tudják vetíteni négy nap alatt az összes jót – csigázták az érdeklődésünket tegnap a filmtettesek a Bulgakov kávézóban.

Szinte minden hónapra jutott egy új magyar film, kilencnek az október 2-5. közötti Filmtettfeszten lesz az erdélyi premierje – mondta Zágoni Bálint főszervező, a filmtett.ro portál menedzsere. Azt már kezdjük megszokni, hogy a portál nem csak Kolozsváron szülinapozik a négynapos fesztivállal, idén viszont három új partnernek köszönhetően már tíz erdélyi városban pörögnek a filmek (Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Besztercén).
 
Székelyföldön ráadásul úgy, hogy ott nincs is mozi, a beszterceiek pedig annyira lelkesek, hogy egyenesen ők keresték meg a filmtetteseket, hogy tettestársak lehessenek.
 
Idén sok a fiatal rendező műve, de olyanból is bőven akad, amely nemcsak kijutott, de nyert is külföldi fesztiválokon, például A berni követ Montréalban harmadik díjat, vagy Bodzsár Márk Isteni műszakja Portóban, Kerékgyártó Yvonne Free Entryje Szerbiában. És ha már Szerbia: Filmtettfesztre most először érkezik vajdasági magyar rendező, Tolnai Szabolcs és filmje, Az erdő.
 
Zágoni Bálint és Buzogány Klára
 
Zágoni Bálint menedzser, Buzogány Klára főszerkesztő | Fotók: Szabó Tünde
 
A közönségkedvencek közül nagyon várjuk a Couch Surf című, új Dyga Zsombor-filmet (Kolozsváron csütörtökön este 8-tól), illetve a Magyarországon idén legnépszerűbb magyar filmet, a Megdönteni Hajnal Tímeát (szombat este 9-től).
 
Aki a komoly valóságot szereti, ne hagyja ki a dokumentumfilmeket, lesz köztük szomorú, megdöbbentő de kifejezetten aranyos is – konferálta fel a szekciót Buzogány Klára, a filmtett.ro főszerkesztője. Sőt az egyiken, a bohócdoktorról szóló Dr. Lalán még Jakab-Benke Nándor szerkesztő is szinte elpityeredett, annyira szép film. Ő maga vallotta be. 
 
(Mi pedig találkozhatunk magával Dr. Lalával és a rendezőjével, mert Kolozsváron nagyon sok közönségtalálkozó lesz a vetítések után, és néhány filmes elutazik Udvarhelyre, Szentgyörgyre, Váradra is.)
 
A megdöbbentő dokumentum A tartótiszt lesz, amelyben egy volt titkosszolgálati tiszt mesél a múltjáról, ráadásul igen büszkén. A Szerelempatakot nagyon sokan már láttuk, de most ki lehet faggatni Sós Ágnest utána. Buzogány Klára nagyon ajánlotta még az Overdose – Vágta egy álomért is, amely nem is annyira Dóziról, mint inkább azokról az emberekről szól, akiknek sorsát Overdose istállója fonta össze. És ebben az istállóban nem a lóé az egyetlen tragédia.
 
Filmtettfeszt-szervezők
 
Zágoni Bálint, Buzogány Klára, Szántai János és Jakab-Benke Nándor
 
A rövidfilmeket idén három blokkban vetítik: lesz egy erdélyi blokk volt és jelenlegi diákok munkáival, egy magyarországi a Cinefest kisfilmjeiből, és természetesen egy külön a Filmtett alkotótábor idei terméséből.
 
A gyerekprogram idén négy teljesen különböző filmből áll. A Bogyó és Babóca harmadik évada nagyon friss, augusztus végén jelent meg a magyarországi mozikban, és szűk rétegfilmnek mondható: 5 éves kor fölött már a gyerekek is utálják. Váradon a mesefilmet műhelyprogramon lehet majd levezetni.
 
Na de idén levetítik az egyik aranyos klasszikust, a Vili, a veréb egészestés rajzfilmet, ami ugyanúgy családi program lehet, ahogy a két ifjúsági film, az Aura című sci-fi és Mátyássy Áron új alkotása, a Berosált a rezesbanda.
 
 
Ami nem film, de kíséri a fesztivált, az a Sárga Csikó-díj azok kitüntetésére, akik elősegítették az erdélyi filmgyártást. Idén Muhi András producer lesz az. Akit érdekel, hogy néz ki az új plakett, Koncsag Ádám alkotása, az ugorjon be csütörtökön ötre a Győzelem moziba. Rögtön utána vetítik A berni követ, és rögtön utána tájékozódni lehet arról, hogyan lehet pályázni a Médiatanácshoz a határon túli alkotók számára elkülönített alapra. Ha valakit érdekel.
 
Nyáron lett volna száz éves Tolnay Klári színésznő, az ő születésnapját életrajzírójával, Góg Laurával és az Ágrólszakadt úrilány vetítésével ünnepeljük a Sapientián, ugyanott 13 filmjének plakátjaiból minikiállítás nyílik.
 
Az Insomnia kávézó idén a filmtörténet legrosszabb filmjével, Ed Wood 9-es terv az űrbőljével száll be, és nem akárhogy. A filmben játssza utolsó szerepét Lugosi Béla, aki a forgatás befejezése előtt hunyt el, ezért az utolsó jeleneteket már nélküle vették fel. Vetítés után akkora meglepetésszeánszot ígért Szántai János, hogy nemcsak a hátunk fog borzongani, hanem az asztalok is táncolni.
 
A másik különlegesség Székelyudvarhelyen vár, Szabó Károly képeslapgyűjtményéből színészportrékat állít ki, jó régieket, akiknek a karrierje még a némafilmek idején indult. És Udvarhelyen lehet majd behajtani egy filmre: az Isteni műszakot a helyi Kaufland parkolójában kialakított autós moziban vetítik majd.
 
Új, hogy idén nagyon sok filmhez román felirat készült, és ami megszokott: idén is minden ingyenes!
 

Hirdetés