Skócia-pánik Bukarestben

A skótok szeptember 18-án, népszavazáson döntenek arról, hogy külön országuk legyen, vagy továbbra is Nagy-Britannia királynőjének uralma alatt maradnak – ez a sziget belpolitikájához tartozó ügy, de egyes bukaresti kommentátorok

a vegytiszta román hazafiság megsértésének tekintik.

Egy: személy szerint nem hiszem, hogy a skótok megszavazzák a függetlenséget – mégpedig azért, mert az identitási tremolón túl nehezen áthágható technikai gondok vannak: az új országnak évekig, ha nem évtizedekig kellene várnia, míg bekerül a globális biztonsági rendszerbe (a NATO-ról van szó); hasonló a helyzet az Európai Unió esetében is. Márpedig legalábbis furcsa lenne lemondani a stabilitásról, hogy aztán éppen a stabilitásodat tárgyald újra – legalábbis én, Sabin Gherman, így gondolom. Mit nem értenek a politikusok: a polgárnak nagyobb szüksége van új kocsira, tisztességes házra, oktatásra és egészségügyre, mint utcán üvöltözött jelszavakra. Az a legfontosabb, hogy élvezhesd a munkád gyümölcsét, nem az, hogy politikával foglalkozz.

Kettő: Skócia minden regionális intézménnyel rendelkezik, talán itt a legnagyobb fokú a decentralizálás. Úgy tűnik, hogy a devolúció – a régiósítás és a föderalizálás közötti átmeneti lépés – egyaránt biztosítja az egyszerű emberek biztonságát és jólétét is. Sőt, a hatalom átadása még jelentősebb lesz – ezt jelentette be Cameron kormányfő. Plusz: Skóciának

van miniszterelnöke, kormánya, parlamentje, zászlója, himnusza

– mindene, amivel egy ország rendelkezik: miért mondana le arról a kényelmes helyzetről, hogy része a globális szereplőnek számító Nagy-Britanniának? Bár mi részesültünk volna ebben a devolúciós folyamatban…

Három: a bukaresti tévék hisztériázásai mesterségesen terelik a vitát Erdély felé – vagyis piszkálják a szart, hadd terjedjen a bűz. Erdély autonómiája – azoknak, akik értik és akarják – nem a Romániától való elválással azonos, hanem a helyi források, óhajok, attitűdök jobb kezelésével. Ha nem hiszed, akkor gondold végig, normális-e, hogy a minisztériumok ajtaja előtt állj sorba, ha ki akarsz meszelni egy iskolát, vagy ki akarsz javítani egy utat.

Erdély összekapcsolása a skót kérdéssel: a legfelelőtlenebb dolog, amit egy nézettségre vágyó politikus vagy újságíró elkövethet. Ezeknek még a „végkifejlet” szóval is gondjuk van, hogyan várhatnád el tőlük a devolúció megértését…

Négy: néhány napja folyamatosan Baszkföldről, Katalóniáról vagy Korzikáról hallok, mindet riasztónak szánt kontextusba helyezve. Nos, én Bilbaóban is és San Sebastianban is láttam, miként írták az emberek az ajtóra: NO ETA. Katalóniában az elégedetlenségek a kormányzati források elosztásával kapcsolatosak – a Madridba küldött 100 euróból Barcelona 5 és 20 euró közötti összeget kap vissza, a politikusok kénye-kedvétől függően. Korzikában – hogy teljes legyen a kép – a 2003-as népszavazáson az emberek a „függetlenségpártiság” ellen szavaztak, (többek között) ezzel reagálva azokra az erőszakos tettekre, melyeket Yvan Colonna hívei hajtottak végre, akit azzal gyanúsítanak, hogy 1998 februárjában, Ajaccióban meggyilkolta Erignac prefektust. De ezekről egy szó sem esik a tévéinkben, mintha félnénk a becsületesség terjesztésétől.

Öt: A közigazgatási, pénzügyi és kulturális decentralizálásnak

semmi köze nincs a szeparatizmushoz

– azoknak pedig, akik ezt a vezércikket Székelyföldre gondolva olvassák, tudniuk kellene, például, a csehországi vlachok létezéséről.  A cseh állam elismeri az identitásukat, történelmüket és masszívan finanszírozza kulturális rendezvényeiket.

Hat: a Nagy-Britannia/Skócia és Románia/Székelyföld (plusz a többi régió) közötti egyetlen kapcsolat a román politikus azon képességével van összefüggésben, hogy tisztességesen megértse a regionalizálást. A parlamentből egyelőre

a felelősségeket decentralizálják, és a forrásokat centralizálják:

vagyis neked, helyi hatóságnak kell gondoskodnod az iskolákról és a kórházakról, de a pénzt a bukaresti minisztériumoknál tartjuk. És ez nem valamilyen ideológiai gonoszságból történik. Egyszerűen a parlamenti mandátumot szerzők neveltetéséből fakad: az illető iskolák kimeszelését és járdák lekövezését ígérte, és nagyjából itt van a Romániával kapcsolatos felfogóképességének határa. Ilyen egy Nép Házába bejutott helyi tanácsnok.

Gondold végig, hogyan nézne ki egy olyan Románia, mely tisztességesen osztaná el a lehetőségeket és felelősségeket. Ez az ország, forrásait tekintve az egyik leggazdagabb az Európai Unióban, de amikor te fityingekért adsz el 17 milliárd euró értékű rézlelőhelyeket, amikor piacra dobod az olajat és az erdőket és a megművelhető földeket, akkor már nincs jogod csodálkozni azon, hogy a szerelvényeid mind kínaiak, sem azon, hogy Bécsben olcsóbb tankolni, mint nálunk és azon sem, hogy a bevásárlóközpontokban miért árulnak kész puliszkát.

Veszítene valamit Románia azzal, ha a 41 megye helyett néhány történelmi régió lenne?  Egy csomó madzag és tisztség nélkül maradó politikus veszítene, de nem a polgár. Veszítene valaki azzal, ha ebben az országban mindenki a saját munkájából élne meg? Vagy ha nem nyúznánk le hét bőrt arról, aki dolgozik, és nem zengenénk dicshimnuszokat a henyélőkről?

Hasonlóképpen: mit veszítesz azzal, ha elismered, hogy a Delta és a Székelyföld

éppen a jellegzetességükkel hoznak többletértéket?

– akár a környezetiről, akár a kulturálisról beszélünk. Egy ország annál erősebb, minél inkább elismeri és ünnepli a saját sokszínűségét. Szeretnéd, ha Romániában minden ház, bér, nyugdíj, ruha, frizura egyforma lenne?

Amikor Moldováról beszélünk, akkor kultúrára gondolunk, Erdély esetében a forrásokra, a Bánságnál a multikulturalizmusra, Bukovina, Máramaros, Dobrudzsa esetében a turizmusra; Bukarestről mi jut eszedbe, a centralizmus vagy a vezérlőgombok kivételével?

Márpedig pont ezzel veszít a főváros: ahelyett, hogy Romániát Európa sikertörténetévé változtatná, feláldozza az aduit azon ambíciója elérése kedvéért, hogy abszolút ura legyen a tartományoknak. Ám ha a kormányon lévőknek nem jön meg az eszük, a fentieknek ez lesz a vegytiszta román nevük: Skócia.