Még a Székelyföldön is zavaró a magyar betű

A nagytöbbségében magyarok lakta Siménfalva helységnévtábláinak magyar felirata is olyannyira szúrta valaki(k) szemét, hogy lemázolták azokat. Ki járhatott arra?
Hirdetés

Megrongálták Siménfalva község településeinek helységnévtábláit – a magyar megnevezéseket ismeretlen tettesek fehér festékkel lekenték. Péter Zoltán polgármester a Székelyhon-ro-nak elmondta Siménfalván, Szentmihályon, Kis- és Nagykadácsban, illetve Kobátfalván több mint tíz táblán festették be a magyar neveket. A rongálást a rendőrség már megállapította, de a hivatal is tett jelentést a rendőrőrsön.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gheorghe Filip azt mondta, hogy ugyan nem gyakoriak az ilyesfajta bűncselekmények, tavaly két esetet is jelentettek, amelyek során csíkszéki települések tábláin a román neveket festették be feketével. A rendőrség minden jelentett esetben nyomozást indít, de a rongálások elkövetőit legtöbbször csak rajtakapással keríthetik kézre. A szóvivő is megerősítette, amit a polgármester mondott, hogy a táblákat az országos útügyi hatóság hivatott kicserélni.
 

Hirdetés