Kisebb sikert könyvelhet el az RMDSZ a koalíciós partnerrel szemben: sikerült rákényszeríteni a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy választás elé állítsa soviniszta, magyarellenes kirohanásairól ismert képviselőjét, Bogdan Diaconut: vagy hagyjon fel a magyarellenes uszítással, vagy lépjen ki a pártból. Diaconu az utóbbi mellett döntött, és bejelentette, hogy Egyesült Románia Párt néven új pártot alapít.

Ennek nyomán pedig előfordulhat, hogy amit Diaconu kormánypártból való távozásával a magyarok a vámon nyertek, azt elveszítik a réven, az új, szélsőségesen nacioanlista párt megjelenése ugyanis még a jelenleginél is jobban felszíthatja a magyarellenességet.

Diaconura eddig azért volt szükség a PSD-ben, hogy legyen egy olyan politikus, akinek a megnyilvánulásai biztosítják a párt számára a soviniszta szólamokra fogékony polgárok szavazatait. Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke korábban azzal büszkélkedett, hogy Romániában nem jutott parlamentbe szélsőséges párt – és ebben gyakorlatilag igaza volt. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nincsenek szélsőséges szavazók, és nincs igény a szélsőséges retorikára. Csupán annyi történt, hogy a mainstream pártok is bejelentkeztek ezekre a szavazatokra, és ideológiájuktól függetlenül szinte mindannyian „leigazoltak” néhány egykori szélsőséges, Nagy-Románia párti (PRM) politikust, vagy – mint Diaconu esetében – „saját nevelésű” szélsőséges nacionalistákat vetettek be. Ezzel elszjvták a levegőt a Nagy-Románia Párt elől, de a magyarellenesség és a más kisebbségekkel szembeni uszítás nem tűnt el, csak átalakult.

A PSD az RMDSZ kormányba emelésének kényszerével – a liberálisok kilépése után a magyar szervezet honatyáira is szükség van a parlamenti többség biztosításához – kényelmetlen helyzetbe került, mivel Diaconu nem enyhítette magyarellenes retorikáját, sőt az RMDSZ-t vette célba, mint „szélsőséges és szeparatista szervezetet”, amiért az autonómiatörvény-tervezetet készül benyújtani.

Az RMDSZ vezető politikusai elismerték: a PSD az ő nyomására állította választás elé Diaconut, aki most ennek nyomán új, bevallottan keményvonalas nacionalista doktrínájú és retorikájú pártot készül létrehozni.

Kérdéses, mennyire lehet sikeres egy ilyen párt. A PRM mélyrepülése azt jelzi: a kellő erőforrások nélkül még egy egykor nagy támogatottságnak örvendő párt sem képes a felszínen maradni, ha nincs elég pénze arra, hogy üzenetét a lehető legtöbb felületen és fórumon megpróbálja eljuttatni a választókhoz, akkor a jelentősebb erőforrásokkal rendelkező nagyobb pártok egyszerűen elszívják előle a levegőt.

Az Egyesült Románia Párt megjelenése azonban akkor is aggasztó fejleményekkel járhat, ha nem sikerül a parlamentbe jutáshoz elegendő támogatót szereznie. Az általa meghonosítani kívánt magyarellenes retorika ugyanis arra késztetheti a többi pártot, hogy a mindegyikük számára létfontosságú államfőválasztást megelőző kampányidőszakban fölvegyék a versenyt vele, hiszen akár egy százaléknyi, a szélsőséges hangvétel és a radikális megoldások ígérete iránt fogékonyságot mutató szavazó elvesztése is végzetes lehet. Így megtörténhet, hogy Diaconu új pártjával együtt eltűnik a süllyesztőben, de az is, hogy a szélsőséges szavazók megtartására törekvő többi párt is radikálisabb hangvételt vesz föl, ami tovább fokozza a magyarellenes hangulatot az országban.