A népes közönség a meleg, ebédidő és egyéb „akadályozó körülmény” ellenére elment a Bulgakov Kávéházba. Az ismert archoz érdekes téma is társult: Régmúlt idők asszonyai – egykori ideálok, na és egy jó beszélgetőpartner, Várkonyi Gábor történész. A bejelentett technikai okokból származó fél órás csúszás is hamar megoldódott: a tíz perces késés fel sem tűnt senkinek.
A provokatív felvetés, miszerint „mennyire részesei a nők a magyar történelemnek”, nélkülözött mindenféle mellébeszélést, és rögtön megtudhattuk: tulajdonképpen azokról a nőkről vannak történelmi jelentőségű információink,
akikkel „valami nincs rendben”.
A 17-18. századi aktív, cselekvő nők, akik önálló döntéseket hoztak, nem feleltek meg a korabeli társadalmi elvárásoknak. Szögezzük le gyorsan: nemesi családok asszonyairól van szó. (Ehhez tulajdonképpen hozzászokhattunk, hisz a nemesi rend volt a „jani”.)
Az érintett asszonyok másik fontos jellemzője, hogy özvegyek. Nem volt szerencsés asszonykézen hagyni a várakat. Az akár huszonévesen is magukra maradt nők igyekeztek minél gyorsabban újra férjhez menni. Így az új férj lett az asszony tulajdonképpeni „gyámja”, és probléma kiküszöbölve: a nőket képviseli a férj, ergo ismét nincs egyéb dolguk, mint a hagyományos női szerepkört betölteni. Várkonyi szerint karakter és szerencse kellett ahhoz, hogy abban az időben kiemelkedjen egy nő – vagy éppen beemelődjön a köztudatba.
Előbb-utóbb előkerült a szerelem sikamlós témája is. Akkoriban
fel sem merült, hogy egy nő szerelemből házasodjon.
A birtokegyesítés, -megtartás, a pozíciók erősítése vagy éppen megszerzése sokkal fontosabb volt. A házasság intézménye és a szerelem nem kapcsolódott egymáshoz, mint ahogy azt ma megszoktuk. Az érzés nyilván létezett. Csak másképp oldották meg a felek és – adott esetben – mással…
Várkonyi záró kérdése csakis a jövőbeli irodalmi terveket illethette: merre halad majd Báthory Anna története? Zsolna bevallotta, hogy eddig könnyű dolga volt: felkutatta a történelmi adatokat és regénnyé gyúrta őket. Ám mostanra kifogyott belőlük, így a Báthory-hölgy életéből a történelem számára ismeretlen tizenöt évet kell rekonstruálnia valahogyan – jócskán a fantáziájára hagyatkozva.
Egy igazi ínyencség maradt a legvégére (ha netán valaki mégis elbágyadt volna): John Smith nevének említésére mindenki felkapta a fejét. Kiderül, hogy
Báthory Zsigmond és Pocahontas között
(Facebook nélkül is) egy emberrel áthidalható a távolság. John Smithnek – közismert amerikai városalapítása és a gyönyörű indián lány szerelme előtt – volt egy kis katonai tapasztalata itt, Erdélyben. Zsoldosként szolgált Báthory seregében. Íme, a kapcsolat!
Akinek pedig nem volt elég egy beszélgetésnyi a régmúlt idők asszonyainak életéből, olvashatja Ugron Zsolna eddigi két kötetét, illetve várhatja a következőt.