Nagy a vérszegénység

Nem a vérszúnyogok isszák el, még csak nem is Drakula halmozta fel a készleteket, hanem nyáron visszaesik a véradási kedv. Közben viszont nő a balesetek száma. Aki úgy gondolja, hogy segítene, mobilegységek is a rendelkezésére állnak.
Hirdetés

Véradásra szólította fel a lakosságot az egészségügyi minisztérium, miután az elmúlt napokban több vérközpont is jelezte, hogy kritikusra csökkent a készleten lévő vér mennyisége. Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter közleménye szerint a szabadságolások és a mezőgazdasági munkák miatt nyáron rendszeresen csökken a véradók száma, ilyenkor átlag 20–25 százalékkal kevesebben jelentkeznek véradásra.

Ezzel szemben azonban nő a balesetek száma, így a vér iránti igény is nagyobb. A tárcavezető kedden a vérközpontok programjának a meghosszabbítását kérte az Országos Hematológiai Intézettől, illetve azt javasolta, hogy az intézet gyakrabban használja a 2009-ben beszerzett mobil egységeket.

Rámutatott, a járműveket nem csak köztereken kellene használni, hanem cégekhez, intézményekhez is el kellene menni, és nyugat-európai mintára véradásra bírni az alkalmazottakat.

Hogy mi a helyzet az erdélyi és partiumi megyékben, az alábbi linkre kattintva megtudhatja.

Hirdetés