Multi-exodus

Látszólag bizarr jelenség zajlik a Romániában (is) megtelepedett külföldi cégek körében. A hazai hivatalosságok közül senki sem tolong felhívni a figyelmet erre a jelenségre, még kevésbé azért, hogy elemezze és felmérje a hatását. Még mindig azt hiszik, hogy a „barátságos üzleti környezet” típusú idióta megközelítéssel szavatolhatják a külföldi befektetők érdeklődésének fenntartását, melynek az alacsony bérek a kulcsa. Márpedig az említett jelenség részeként, miközben egyes (nem sok) külföldi cégek ezt a mintát követik, üzleti tevékenységüket a helyi kis bérek kihasználásával fejlesztik, mások (egyre többen) az alacsony bérekből meglévő túlkínálat ellenére igyekeznek távozni Romániából. Különféle módokon próbálják leplezni piacelhagyási szándékukat, különösen azoknak a nemzetközi hálózatoknak az általános stratégiai váltásaira hivatkozva, melyeknek maguk is tagjai.

Az ENEL, az olasz energetikai óriás azt állítja, azért távozik a több mint 1 milliárd eurós romániai ügyleteiből, mert a válság előtti eladósodások által generált globális tevékenység-visszaszorítások kényszerítik erre. A Lafarge, a francia cementipari óriás azt állítja, a több százmillió euró értékű romániai üzleti részesedése eladásának oka a nagy európai riválissal, a Holcimmel történt globális szintű fúzió. A McDonald’s, az adott profilban versenytársakat nélkülöző amerikai óriás egy franchise-t keres, melynek itt hagyhatja bérben a több százmillió dolláros üzletet, hogy fizikailag kivonulhasson a romániai piacról. És van még néhány példa. Csak a leginkább figyelemre méltókat említettem. És még nem kerültek nyilvánosságra más hasonló szereplő ilyenfajta szándékai. Mi köti őket össze? 1) Részedésük mérete az adott piacon, ha nem éppen önmagában a méretük is! 2) Az oligopol helyzetük (monopol típusú, vagyis versenytársak nélküli biztos piac, melyen gyakorlatilag mással nem kell osztozniuk, vagy legfeljebb még egy versenytárssal). 3) A biztos profitok. Mindezek az értetlenséget táplálják!

De ha alaposan megvizsgáljuk, akkor mindhárom esetben lehet még egy közös elem: a romániai távlattal kapcsolatos azonos vélemény, vagyis az, hogy egy zárt, vagy nevetséges növekedési távlatú piacról van szó! Az ENEL már két éve szembesül ezzel a gonddal: tekintettel a romániai primer energiafogyasztás összeomlására, hiába rendelkezik az áramelosztásban egy kb. 40 százalékos monopóliummal, mint az ENEL, a profitok, még ha biztosak is, akkor sem nőnek. A Lafarge esetében ugyanerről a szemléletről van szó, mert a romániai gazdasági dinamizmus csak a statisztikákban létezik, és nem a lakáscélú építkezésekben és az infrastruktúrában. A McDonald’s-szal még egyszerűbb a helyzet. Egy elszegényedő ország nem nyújthat távlatokat, főleg a gigászoknak nem! Nagyobb profitokhoz nem elegendőek a saját tevékenységedben alkalmazott alacsony bérek, hanem felvevőpiacra, tehát ellenkezőleg, nagy bérekre van szükség. És talán van még valami. Mindezek a gigászok odahaza 8-10 százalékos profitokhoz szoktak. A Románia nevű gyarmatra 80 százalékos nyereségekért jöttek! És itt nem csak egy hangutánzó metaforáról van szó!