Petícióként szavazták meg az autonómiát

Sepsiszentgyörgy tűzte napirendre, és végül nem határozat, hanem petíció címmel fogadta el az SZNT autonómiakérését.
Hirdetés

Sepsiszentgyörgy önkormányzata is elfogadta keddi ülésén a Székely Nemzeti Tanács által szorgalmazott autonómiapárti határozatot – közölte a Mediafax hírügynökség kedden. A tervezetet a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi képviselője terjesztette be, és Antal Árpád polgármester javaslatára az nem határozat, hanem petíció címmel fogadta el az önkormányzati testület. 

Az előterjesztett tervezetet hosszas vita után a 13 magyar tanácstag egyöntetűen támogatta, míg a négy román tanácstag a szavazást is megtagadta, arra hivatkozva, hogy a nemmel való szavazással is legitimálnának egy törvénytelen határozatot – számol be az eseményről a maszol.ro hírportál.
 
A szociáldemokrata Rodica Pârvan alkotmányellenesnek nevezte azt, és elmondta, hogy a román közösség tagjaként nem találja magát a tervezetben. A liberális párti Mădălin Guruianu kampányfogásnak minősítette a dokumentumot, és kifejtette, hogy egyszer tisztázni kellene, mit takar az autonómia fogalom, és azután vitázni róla.
 
Válaszul Antal Árpád bejelentette, hogy hamarosan közvitára bocsájtják az RMDSZ autonómia-statútumát, és lehet majd vitázni annak tartalmáról, mielőtt benyújtanák a parlamentbe. A 153 székelyföldi önkormányzatok közül Sepsiszentgyörgy 26-ikként fogadta el az SZNT által szorgalmazott petíciót.
 
A petíciót elküldik a román kormánynak, a parlamentnek, több Európai Uniós fórumnak és az Egyesült Nemzetek Szervezet (ENSZ) emberjogi bizottságának. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint egy petíció elfogadása – függetlenül annak témájától – nem lehet törvénytelen, hiszen választott képviselőként joguk van kinyilvánítani véleményüket.

Hirdetés