Mijjen hűje vagy... románul

Néhány napja bosszankodva beszélnek az RMDSZ vezetői által a művelődésügyi tárca élére jelölt Biró Rozália asszonyról. A hölgy önéletrajzában a román nyelv az „idegen nyelvek” között szerepel. Igaz, hogy szinte az összes, a nyilatkozatok szintjén hiperhazafi forradalom utáni kormány furcsa lazasággal éppen a Művelődésügyi Minisztériumot szokta felkínálni, amikor adnia kell a magyaroknak valamit.

Mert csak nem fogják a pénzügyeket, a külpolitikát vagy a belügyeket adni! Ez a honi politikusok tisztán retorikai szintű érdeklődését bizonyítja a „nemzet” szellemi élete és hősei iránt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy magyar etnikumú polgár eleve alkalmatlan – vagy nem javasolt – arra, hogy a román kultúrát kezelje. Ezt a hivatalt, például, bármikor rábíznám Horváth Andor professzor úrra a kolozsvári egyetemről, aki elismert, művelt, kifinomult értelmiségi és ugyanakkor kitűnő adminisztrátor, ahogy őt rögtön a forradalom után a Művelődésügyi Minisztériumban megismertem. És nem kétlem, hogy nem ő az egyetlen lehetséges változat.

A gond az, hogy ez a fajta választás nem kedvez a kormányon lévőknek, de az is, hogy az RMDSZ sem igyekszik úgy-ahogy elfogadhatóbb képviselőket találni politikai napirendje megvalósítására. Ám mindennél súlyosabb az, hogy nem a magyar kisebbség a hibás a román nyelv visszafejlődéséért, hanem – sokkal nagyobb mértékben – a román többség. A saját nyelv elégtelen ismerete a román politikusok legbántóbb hibája. Biró Rozália asszony legalább elismeri, hogy számára a román nyelv „idegen”. A mieink személyes tulajdonukként, ősi örökségükként nyomorgatják, melyet úgy gondoznak, mint holmi jövevények. A hibás szóhasználatok, a helytelen beszéd, az elvétett ragozások, a lexikális kisiklások közbeszédünk mindennapos műsorát adják. És azt is hozzá kell tenni, hogy e tekintetben az újságírók vagy az egyszerű románok sem teljesen ártatlanok. Az anyanyelv folyamatos leromlásának vagyunk tanúi és nem úgy tűnik, mintha túlságosan aggasztana bennünket ez a felelőtlen identitásvesztés.

Nem tud felháborítani egy szerencsétlen román rendőr dadogása, aki azt meséli, miként védett meg az utcán egy bántalmazott polgárt, és így szól: „Ösztönileg léptem közbe”, miközben valójában „ösztönös”-et akart mondani. De súlyosan lehangol az, ahogy – néha – a főnökei és a főnökei főnökei beszélnek, hogy különböző tévés műsorvezetőket, parlamenti képviselőket, vagy „pártaktivistákat” már nem is említsek, akik képesek óránként több tíz merényletet elkövetni a román nyelv ellen.

De azok a legmulatságosabbak – és ugyanakkor a legveszélyesebbek is –, akik úgy rontják le a nyelvet, hogy közben úgy tesznek, mintha dédelgetnék, mintha „megújítanák”, mintha „alkotó módon” átalakítanák azt. Viccesek akarnak lenni, vagy „kifinomultan” akarják magukat kifejezni. Meggyőződésük, hogy az az igazi „értelmiségi”, aki ritka szavakat ismer, aki lehatol a szavak „gyökeréig” és akitől mindenki eltátja a száját. Így jelent meg a nyelvi piacunkon a „matrafoxat” kifejezés, amellyel a „triviális” beat (részeg – a szerk.) szót váltották fel. Ugyanaz a serény újító nemrég egy másik nyelvi krokodilt is gyártott: az egyik tévéműsorban, eltökélten arra, hogy kimutatja a nemzet haladásába vetett megingathatatlan hitét, azt ismételgette csücsörítve, hogy „incrementat” módon fogunk haladni. Nyilvánvalóan önök sem értenék, miről van szó. Ez nem a pórnépnek szólt. Csak Dimitrie Cantemir ismerte ezt a szót, melyet a latinból vett át, hogy az „Oszmán Udvar erősödéséről és gyengüléséről” beszéljen. Igen, az „incrementum” „növekedés”-t jelent. Szóval – hogy a tanulatlan nép is értse – az, hogy „incrementat” pályánk lesz nem jelent egyebet, mint azt, hogy „növekedni” fogunk. De kár lenne egy ilyen fényes gondolatot banális, az általános tudatlanság szintjének megfelelő szavakkal megpocsékolni.

Az a gond, hogy a szellemes értelmiségink sem nagyon tudja, mit jelent az „incrementat”, tekintettel arra, hogy azt mondja, „incrementálisan fogunk nőni” (vagyis növekedve növekszünk…). Megfogalmazásaiból az következik, hogy a kérdéses kifejezésnek „lassan-lassan”, „fokozatosan” az értelme. Mindenesetre, az világos, hogy incrementális út vár ránk! Csak három lehetőség van: gyengülsz, erősödsz, vagy egy helyben állsz. Vagyis a mi, a magas képzettségű fiúk nyelvén, dekrementálsz, inkrementálsz, vagy – miért is ne újítanánk mi is egy kicsit – stagnálással exkrementálsz. Szép nyelv, dicsőség annak, aki megalkotott, de annak is, aki most jól kicicomázott, mint egy drága semmiséget, bárdolatlanul, idegen nyelvvé változtatva téged…