// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Ezerrel készül Kolozsvárra Mile

// HIRDETÉS

Most már tényleg százszázalékosan biztosnak tűnik, hogy a volt LMP-s politikus lesz az új főkonzul.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter egyik írásbeli válasza alapján valóban Mile Lajos, az LMP korábbi frakcióvezető-helyettese lehet Magyarország kolozsvári főkonzulja szeptembertől, ahogy azt július közepén a Krónika megírta.

Navracsics Tiborhoz a szocialista Kiss László fordult - az ezzel kapcsolatos hírekre hivatkozva - azt kérdezve: mi indokolja az LMP korábbi országgyűlési képviselőjének kinevezését a kétoldalú kapcsolatok, valamint a magyar-magyar kapcsolatok szempontjából is rendkívül fontos állomáshelyre, Mile Lajos mennyire tanult meg románul, illetve milyen elképzelésekkel győzte meg a minisztérium vezetését, hogy alkalmas a főkonzuli feladatok ellátására.
A tárcavezető az Országgyűlés honlapján elérhető, július 29-i keltezésű válaszában azt írta, Mile Lajos a 2010-2014-ig tartó parlamenti ciklusban tagja volt a Nemzeti Összetartozás Bizottságának, és az Európai Ügyek Bizottságának alelnökeként is foglalkozott szomszédságpolitikai kérdésekkel, a nemzeti érdekérvényesítés lehetőségeivel. Folyamatosan részt vett a MÁÉRT értekezletein, dolgozott a KMKF plenáris ülésein és munkacsoportjaiban, tagja volt az Alapítvány a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért kuratóriumának is.
Parlamenti munkájának meghatározó részét a nemzetpolitikával és a határon túli magyarság helyzetével kapcsolatos teendők tették ki - írta Navracsics Tibor.
Hozzátette, hogy a leendő főkonzul állományba helyezése, kinevezésének folyamata a minisztériumban bevett eljárásrendet követve zajlik: „Mile Lajos is részt vesz az előírt képzéseken és vonatkozó vizsgákon, ezen kívül intenzíven tanulja a román nyelvet".
A Krónika július közepén számolt be arról, hogy Mile Lajos válthatja - a Külgazdasági és Külügyminisztériumban új megbízást kapó - Magdó Jánost Magyarország kolozsvári főkonzulátusa élén.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.