Beteg az „elnök”

Az INSCOP egyik felmérése azt mutatja, a románok negyede szerint Ceauşescu felel meg a legjobban az „elnök” fogalmának. Mivel magyarázható ez?

Első látásra lehangoló. Nem is tudjuk, mit mondjunk és jobb, ha egy pillanatra megmaradunk ebben a merengő bizonytalansági övezetben. Hiba lenne úgy kezelnünk a témát, mintha egy semleges tény előtt állnánk, mint ahogy az is, ha érzelmektől hajtva mindenféle átkozódásokba kezdenénk az „ostoba nép”-ről, mely képtelen jól megítélni saját történelmét. Az adatok egyáltalán nem hangzanak jól, de a felmérés nem árulja el, hogy mi a magyarázatuk, és ezt nem is teheti meg. Azt állítani, hogy a románok negyede még mindig Ceauşescut tisztelné, ellentétes lenne az összes többi általunk ismert dologgal.

De nemcsak a Ceauşescu iránti „preferencia” lehangoló, hanem az összes többi opció is. Ennek megfelelően 24,7 százalék Ceauşescu neve mellé teszi a pipát, 19,1 százalék Ion Iliescu, 14,2 százalék Traian Băsescu és 9,7 százalék Emil Constantinescu neve mellé. Marad még 23,9 százalék, akik a fentiek egyikét sem jelölték be és 8,4 százalék, akik nem válaszoltak. Az az igazán érdekes, hogy ezek az arányok az értékek tökéletes felborulását mutatják, mintha a hegyére helyeznénk egy piramist. De ez a mi személyes opciónk, melyet – egyelőre – zárójelbe teszünk.

Sokkal fontosabb lenne félretennünk személyes értékítéleteket és objektív válaszokat keresnénk a felkavaró statisztikára. És kezdjük a kérdés feltevésének módjával, mely úgy tűnik, hogy egy sokkal nagyobb kérdőív része: „Ha vissza kellene gondolnia mindazokra az elnökökre, akikkel Románia a történelem folyamán rendelkezett, kire illene a legjobban a tisztség?”

A kérdés nem kimondott politikai opciókat kér. Nem azt kérdezi, például, hogy „ön kit választana?”, vagy „ön szerint ki volt a legjobb elnök?”, hanem egy megfelelésre vonatkozik. Pontosabban a felmérés részvevőit arra kérik, mondják meg, hogy a múltbéli elnökök mennyire felelnek meg annak az elnöki fogalomnak, mely bennünk külön-külön él. Olyan ez, mintha azt kérdeznék az emberektől, melyik ital felel meg a leginkább az „aperitív” fogalomnak, ami nem azt jelenti, hogy a válaszok egy bizonyos ital iránti különös preferenciát tükröznek, hanem csak a fogalomnak való megfelelés fokát. Sokan a sört kedvelik, de meglehet, hogy a kérdésre „szilvapálinká”-t, vagy „aperol”-t mondanának.

Ezzel a kérdéssel a felmérés nem annyira a románok politikai preferenciát kívánja megismerni, mint inkább azt az elnök fogalmat, mely döntéseiket meghatározza. A tény, hogy a románok negyede Ceauşescu neve mellé teszi a pipát, nem feltétlenül jelenti azt, hogy csodálja, vagy őt akarná elnöknek, hanem inkább azt, hogy ő testesíti meg a legjobban az illető tisztséget, mely a politikai gondolkodásmódjukban szorosan ötvözi a tekintélyt a tekintélyelvűséggel és az elnyomással. Talán meg kellene értenünk, hogy az emberek nem szótárból vett meghatározásokkal dolgoznak, hanem saját és erős érzelmi töltetű tapasztalataikból táplálkozó személyes megfogalmazásokkal. A románok negyede szerint továbbra is Ceauşescu az „Elnök”, ami nem azt jelenti, hogy ostobák, vagy valamilyen erkölcsi bűnt követnének el, ahogy egyesek talán sietve mondanák. Ez egyszerűen a történelem egyik fejezete és saját életük egy jelentős része. A mi – még el nem múlt – politikai szerencsétlenségünk az, hogy az elnök imázsa, fogalma továbbra is szorosan Ceauşescuhoz kötődik. Ez egy elkerülhetetlen, a tapasztalatból fakadó társítás.

Következésképpen ez olyan történelmi tény, amiből levonhatnánk néhány objektív következtetést. Megállapíthatnánk, például, hogy az „elnök” imázsa bensőséges és elválaszthatatlan módon összekapcsolódik egy tekintélyelvű és önkényes viselkedésmóddal és az emberek a tudatalattijukban már nem tudják szétválasztani az elnöki tisztség patológiáját attól, ami abban egészséges. Sok, valószínűleg idős román felfogása szerint az „elnök” meghatározás szerint beteg.

Különben az egész felmérés felfedi, hogy a románok az „elnök”-ben elsősorban egy zsarnokot látnak, maga ez a hierarchia lévén erre a bizonyíték: Ceauşescu, Iliescu, Băsescu, Constantinescu. Ki tagadhatná, hogy pontosan ez a tekintélyelvűségi sorrend is?

Ebből egy másik objektív megállapítást szűrhetnénk le. Romániában az elnöki funkció sérült, mélységesen kompromittálódott, a több mint fél évszázados önkényes gyakorlás által. Kudarcot vallott minden kísérlet, mely az elnöki tisztség rehabilitálására törekedett. Emil Constantinescu, a legdemokratikusabb elnök, lemondásra kényszerült, az összes többi pedig azzal maradt fenn, hogy mindenféle machinációkban futottak egymással versenyt. Más felmérések szerint a románok továbbra is általános és közvetlen szavazással megválasztott elnököt akarnak, de ezt nem kellene dogmává változtatni. Az emberek azt akarják, amire tanították őket. A felmérések nem mindig széles körű demokratikus igényeket tükröznek, hanem néha egyszerűen csak mentális kliséket.