Feltételekkel támogatja az EMNP az RMDSZ államfőjelöltjét

Ha kellőképpen képviseli az olyan közismert és közszájon forgó témákat, mint az aszimmetrukus regionalizmus, hajlandó támogatni az EMNP az RMDSZ-t az elnökválasztáson.
Hirdetés

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fontosnak tartja, hogy a magyar közösség saját jelöltet indítson a romániai államfőválasztáson, aki hangot ad a közösség elvárásainak – hangoztatta pénteki sajtóértekezletén Toró T. Tibor, az EMNP elnöke.

A magyar jelelölt indítására nem azért van szükség, hogy az első fordulóban szerzett voksokkal az érdekképviselet „kétes tárgyalásokat” folytasson a versenyben maradt pártokkal, hanem azért, hogy a jelölt a kampány során a politikai közbeszéd tárgyává tegye, hogy mit várnak el magyarként és román állampolgárként Romániától a magyar közösség tagjai – magyarázta.

„Az egységes és homogén nemzetállami forma nem hoz jövőt a magyarságnak Romániában (…) Egy föderális államberendezkedés, az aszimmetrikus regionalizmus intézményesítése, az autonómiák rendszere az, amely számunkra elfogadható” – jelentette ki az EMNP elnöke.

Hozzátette: amennyiben ezen elvárások képviseletét a jelölt felvállalja, számíthat az EMNP támogatására, függetlenül attól, kiről van szó, és melyik párt tagja. Úgy vélte, a jövő héten kezdődő Tusványos (a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem), amelyre „mindenkit” meghívtak, jó alkalom lehet arra, hogy az erdélyi magyar pártok közös nevezőre jussanak a romániai államfőválasztás kérdésében.

Az RMDSZ csütörtökön úgy döntött, hogy Kelemen Hunort, a szövetség elnökét indítja a novemberi államfőválasztáson.

Sajtóértekezletén Toró T. Tibor úgy vélekedett, „a kecske sem lakott jól, de a káposzta sem maradt meg”, amikor Kelemen Hunor „nem merte kivezetni” az RMDSZ-t egy olyan „magyarellenes koalícióból”, amely hallani sem akar a magyarság stratégiai céljairól, az autonómiáról, de még olyan szimbolikus kérdésekben sem tesz gesztusokat a magyarok felé, mint a székely zászló ügye.

Toró szerint az RMDSZ kormányra lépésével saját magát sodorta csapdahelyzetbe, hiszen előre láthatta, hogy a Minority SafePack kisebbségvédelmi csomag kezdeményezőjeként előbb-utóbb szembe kerül azzal a román kormánnyal, amelyben szerepet vállalt.

Hozzátette: politikai szempontból nem szűnt meg az RMDSZ „tudathasadásos” állapota azzal, hogy Kelemen Hunor lemondott kormánytisztségeiről. Helyette ugyanis az RMDSZ „második emberét”, a szövetség belső parlamentjét vezető Biró Rozáliát jelölték a kormányba, így a kisebbségek jogairól szóló luxemburgi perben az RMDSZ továbbra is saját magával áll szemben – vélekedett az EMNP elnöke.

      

Hirdetés