Boc a magyar helységnévtábla ellen van

A kolozsvári polgármesteri hivatal fellebbezést nyújt be a kétnyelvű helységnévtáblát lehetővé tevő bírósági ítélet ellen, pedig a precedensértékű döntés Nagyváradon is mozgolódáshoz vezetett.
Hirdetés

A Monitorul de Cluj közlése szerint Emil Boc polgármester azt mondta: a városvezetés nem sieti el a bírósági ítélet alkalmazását. A román törvények nem teszik lehetővé Kolozsvár helységnevének magyar nyelven való kiírását is, mert a magyar kisebbség a városban nem éri el a 20 százalékot – vélekedett.

Ezzel kapcsolatosan a bírósági pert megnyerő hollandiai magyar alapítvány képviselői elismerték, hogy a törvény nem kötelezi, de nem is tiltja húszszázalékos kisebbségarány alatt az anyanyelvű feliratozást.
 
Horváth Anna kolozsvári alpolgármester a Transindexnek kifejtette: sajnálattal vette tudomásul, hogy Emil Boc nem tudott felülemelkedni politikusi mivoltán, és nem tudott eltekinteni attól, hogy 2014 választási év. „A kulturális főváros címre pályázó település elöljárójaként elmulasztotta a véleményformálásra kapott lehetőségét, s a szavazatmaximalizálásra összpontosítva olyan véleményt formált meg, amit szerinte hallani akar a közösség” – mondta Horváth Anna a kolozsvári polgármester álláspontjáról. Hangsúlyozta: nem lenne újdonság a kolozsvári magyar nyelvű helységnévtábla, mert a 20 százalék alatti magyar kisebbséggel rendelkező Szászmedgyesen, Brassóban vagy Temesváron már létezik többnyelvű helységnévtábla, így magyar is.

Nagyváradon is mozgolódnak

Mindeközben Nagyváradon abban bíznak, hogy a kolozsvári precedensértékű bírói döntés új lendületet adhat a helyi utcanévtáblák ügyének is.
 
Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete által tartott mai sajtótájékoztatón elhangzott: elkészítették a nagyváradi utcák, közterek történelmi elnevezéseinek jegyzékét, amit még ebben a hónapban benyújtanak az önkormányzathoz. A kolozsvári magyar névtáblákra vonatkozó bírói döntés miatt abban reménykednek, hogy Nagyváradon is hasonló pert nyerhetnének – ha jogi útra terelődik az ügy.
 
Annak érdekében, hogy még nagyobb nyomatékot adjanak a küzdelemnek újraindítják azt a történelmi elnevezések népszerűsítését célzó akciójukat, melynek keretében ingyenes magyar névtáblákat lehet igényelni. Ezek kihelyezésében is segítenek. 

Hirdetés