Gorbacsov és Ceaușescu majdnem összeverekedett

Az, aki a berlini fal leomlásakor a Szovjetunió külügyminisztere és 1995 és 2003 között Grúzia elnöke volt, 2009 áprilisában éppen a tbiliszi elnöki rezidencián adott interjút az Adevărul újságíróinak, Ion M. Ioniţănak és Ovidiu Nahoinak. A szovjet diplomácia volt főnöke felidézte Moszkva feszült kapcsolatait a kommunista Romániával, valamint a Szovjetunió összeomlását is.

O. N.: Ön egyike azoknak, akik megváltoztatták a világot. Visszatekintve, ezt a világot akarták?

A dolgok nem mindig alakulnak szándékaink, elképzeléseink szerint. Ennek ellenére alapvetően megváltoztak a Szovjetunió és az AEÁ közötti kapcsolatok, különösen a máltai találkozó után (az 1989. december 3-i amerikai–szovjet csúcsról van szó – a szerz.). És az egyik következmény Németország egyesülése volt. Ez valóban nagy esemény volt. De voltak egyebek is, mint amilyen a nukleáris arzenálok csökkentése. A hagyományos fegyverek arzenálját is 50 százalékkal csökkentették.

I. M. I.: Meglepte önt a berlini fal megnyitásának híre (1989 novembere – a szerz.)?

Én is és Gorbacsov is némiképp számítottunk rá.

O. N.: Akkor nem merült fel önökben, hogy Németország egyesülése következik?

Az egész a külügyminiszterek ottawai konferenciáján (1990 februárja) kezdődött. Ott egy nyitott égbolt-megállapodásról volt szó. A konferencia végén az előttem álló James Baker amerikai külügyminiszter hozzám lépett és megkérdezte: „Mit gondolsz, Eduard, nem jött el az ideje, hogy Németország újraegyesítéséről beszéljünk?”. Akkor visszakérdeztem: „Ez a te véleményed, vagy Genscheré?” (Hans-Dietrich Genscher, Németország külügyminisztere – a szerz.).

Azt mondta: „Genscher egyetért, bár Németország néhány szomszédja ellenzi. De majd mi meggyőzzük őket”. Majd megkérdezte, hogy Gorbacsov egyetértene-e ezzel. Addig én nem beszéltem erről a kérdésről Gorbacsovval. Emlékszem, a sajtókonferenciákon a külföldi újságírók nagyon gyakran megkérdezték tőle, megengedné-e Németország egyesülését. De Gorbacsov soha nem mondott sem igent, sem nemet, kerülte az egyértelmű választ. Amikor Ottawában először merült fel a kérdés egyértelműen, azt mondtam Bakernek: „Felhívom Gorbacsovot és majd értesítelek a véleményéről”.

O. N.: És felhívta? Mit mondott?

Néhány másodpercnyi szünetet tartott, majd azt mondta: „Előbb vagy utóbb mindenképpen fel kellett merülnie ennek a kérdésnek. Ha ez felmerült és ha – elvben – te sem utasítod el, akkor én is egyetértek vele. De, véleményem szerint ki kell dolgoznunk egy mechanizmust, amivel megszerezzük a szomszédos országok egyetértését is”. Mindezeket elmondtam Bakernek, majd belépett a terembe Genscher. Akkor megállapodtunk, hogy létrehozzuk azt a mechanizmust, amiben részt vesz a két német állam, a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország.

I. M. I.: Máltában megvitatták Ceauşescu helyzetét is?

Azon a megbeszélésen én és Gorbacsov vettünk részt, az amerikai oldalon pedig idősebb Bush és Baker. Akkor nem beszéltünk a különböző országokról külön-külön, de megállapodtunk egy nagyon fontos kérdésről: hogy többé nem vagyunk ellenfelek. Néhány hónappal később Washingtonban jártam és Baker azt javasolta, repüljünk el együtt Wyomingba, ahol volt egy villája. Nagyjából négy órát repültünk odáig. Akkor létrehoztunk egy megállapodást, melynek értelmében országaink már nem ellenfelek, hanem partnerek. A szabad ég alatt írtuk alá azt a megállapodást, nagyon jó idő volt. Volt ott egy rezervátum féle és miközben mi tárgyaltunk, vadállatok járkáltak körülöttünk, melyek nem féltek az emberektől.

I. M. I.: Elmondhatjuk, hogy valójában az ottawai konferencia vetett véget a második világháborúnak?

Akkor én is úgy gondoltam. Eredetileg abban állapodtunk meg, hogy az egyesült Németország többé nem tevékenykedik a NATO-ban. De a németek erősködésére végül elfogadtuk, hogy maradjon a NATO-ban, a katonák számának korlátozására vonatkozó közvetlen megállapodások alapján.

Gondolt-e akkor arra, hogy a közép- és kelet-európai országok szintén be fognak lépni a NATO-ba?

Akkoriban nem nagyon volt ez egyértelmű gondolat, de nem is zártuk ki.

O. N.: A fal leomlásakor gondolt arra, hogy ez a kommunizmus vége?

Nem, akkoriban nem gondoltam arra, hogy az egész ennyire gyorsan lezajlik. Főleg úgy, hogy a reformokkal szemben Kelet-Németország, Honecker részéről volt a legnagyobb ellenállás. És, persze, Ceauşescu részéről. Emlékszem, hogy Gorbacsov Bukarestbe látogatott, ahol nagyon összeveszett Ceauşescuval. (A látogatásra 1987 júniusában került sor – a szerz.) Gorbacsov a külföldi látogatásaira általában engem is elvitt, ezúttal nem. De elolvastam a Ceauşescu–Gorbacsov találkozó rövid összefoglalóit, ezeket a Politikai Büró minden tagja megkapta.

I. M. I.: Nagyon összevesztek?

Este 9-kor kezdődött a négyszemközti találkozó és reggelig folyamatosan veszekedtek. Gorbacsov a reformot és a demokratizálást szorgalmazta, Ceauşescu pedig elutasította őket. Úgy tűnt, reggelre annyira eldurvult a vita, hogy akár össze is verekedhettek volna.

O. N.: Akkor felmerült önökben, hogy valaki mást kellene támogatniuk a Román Kommunista Pártból?

Nem, nem gondolkodtunk ellenjelöltön. Természetesen gondoltunk arra, hogy Ceauşescu végül meg fog bukni, ismertük a helyzetet, tudtuk, hogy a lakosság elégedetlen, mert egyetlen család diktatúrája volt. De nem volt senkink, akit a helyébe tettünk volna. Tudják, az egész nagyon gyorsan lezajlott.

I. M. I.: Tudott az 1989. decemberi terroristákról?

Semmit sem tudtam erről. De még ha tudtam volna is, ez nem akadályozott volna meg abban, hogy 1990 januárjában Bukarestbe látogassak. Én jóval korábban feltételeztem, hogy a Szovjetunió előbb vagy utóbb szét fog esni. Rendben, ezt nem lehetett hangosan kimondani, de tudtam, hogy meg fog történni. De arra gondoltam, hogy ez még eltart tíz, vagy tizenkét évig…