Leleplezték a szamosújvári börtön egykori brutális parancsnokát

Ha lassan is, de működik a rendszer: az erre hivatott intézet az egykori kommunista elnyomó gépezet újabb működtetőjének személyazonosságát tárta a nyilvánosság elé.
Hirdetés

Újabb, politikai foglyok haláláért és kínzásáért felelőssé tehető egykori kommunista börtönparancsnokot leplezett le kedden a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER). Az ötödik, leleplezett pribék Cosntantin Teodor Istrate, a szamosújvári börtön egykori parancsnoka, akinek parancsnoksága alatt mintegy kétszáz ember halt meg különböző okok miatt a fegyintézetben.

Az ICCMER emberiesség elleni bűncselekmények miatt feljelentést tett a jelenleg 88 éves, a Temes megyei Újpécsen élő Istrate ellen a legfőbb ügyészségen. Az IICCMER által összeállított iratanyag szerint a Suceava megyei szegény paraszti családból származó Istrate fiatal korában került kapcsolatba a kommunistákkal, amikor 1947-ben tagja lett a falusi ifjúság megszervezését célul kitűző szervezetnek, majd 1948-as bevonulását követően a belügyi erők keretében előbb altiszti, majd tiszti iskolába küldték, ahonnan a büntetés-végrehajtáshoz vezényelték.

1954-ben került a szamosújvári börtönbe, ahol a kommunista rezsim legfőbb politikai ellenfeleit őrizték. Fokozatosan lépett előre a ranglétrán, volt a halálra ítéltek meggyilkolásával megbízott kivégzőosztag parancsnoka is, majd 1958 és 1959 között ő irányította a börtönt. Ez idő alatt 28 halálra ítéltet végeztek ki, és mintegy kétszázan haltak meg különböző okok miatt. Az IICCMER által összegyűjtött adatok szerint az Istrate által meghonosított fogva tartási körülmények jóval kegyetlenebbek voltak a börtönszabályzat által előírtnál, célja a foglyok fizikai megsemmisítése volt. Nem volt megfelelő élelmezés és orvosi ellátás, és rendszeresen bántalmazták az őrizeteseket. Istratét az egyik legbrutálisabb pribékként tartották számon.

Leszerelését követően a szamosújvári tanácsban töltött b vezető szerepet, majd sikkasztás miatt tíz év szabadságvesztésre ítélték. A börtönben, majd szabadulása utáni munkahelyein, Szatmár és Szilágy megyei építőtelepeken, illetve az újpécsi termelőszövetkezetben besúgóként tevékenykedett.

Az IICCMER tavaly jelentette be, hogy kutatásai nyomán 35 egykori kommunista pribéket leplez le. Ennek kapcsán, illetve további, Istratéval kapcsolatos információkért kattintson az alábbi linkekre.

Hirdetés