De miért is „várhatjuk” egy fesztiváltól, hogy egy idő után egyre rosszabb legyen? Erről később. Ugyanis a Rhédey-kertben rendezett ünnepségen szemmel láthatólag csak fejlődésről van szó. Minden kelléket megtalálunk itt, ami az igényes városnapokhoz szükséges: miccs, sör, népzene, néptánc, kézműves vásár, no meg koncertek.

Ez a fesztivál nem akar megfelelni a standardnak, ál-elvárásoknak, ehelyett igényt és lehetőséget teremt a színvonalas szórakozásra. 

Óriási zárójelbe téve itt említenénk meg a Szent György Napokat, mint a zsáner egyik nagy öregjét – magyarázatként arra, miért is hihetjük, idővel romlik majd a fesztiválminőség. Népszerűségét, vonzerejét eltékozolva lassan „plázafalunapokká” süllyedt az évek folyamán. Túlnőtt bizonyos kereteket, személyességét fokozatosan elvesztette. (Kívánjuk, hogy visszanyerje régi fényét!) 

A pozitív példa az ereje teljében levő és egyre duzzadó nagytestvér, a Kolozsvári Magyar Napok. Ez a néphepaj lehet az igazi erdélyi referencia. Akkora tömeg, amekkorát megmozgat, elfér majd Váradon is. A Szent László Napok mindenképpen jó úton jár bátyja nyomában. 

Ízelítőül az esti meccs mellé egy kis csemege, fényképek formájában (a meggyőzés nem is igazán burkolt szándékával): 

Once Upon a Time in Großwardein

A magyar korona románul népszerüsíti a „martipánt.”

Aki felhívja a figyelmet.

Ostor, nem erőszak.

Rhédey szobra- lesz majd, ha összegyűl elég adomány.

Sas és pasas.

Tőkés László örül a kürtőskalácsnak.

Már egy hete csak a mamádra gondolok…

Nem csak az óvodásoké a világ, az úton még poroszkál…

Őshonosan otthonos.