De miért is „várhatjuk” egy fesztiváltól, hogy egy idő után egyre rosszabb legyen? Erről később. Ugyanis a Rhédey-kertben rendezett ünnepségen szemmel láthatólag csak fejlődésről van szó. Minden kelléket megtalálunk itt, ami az igényes városnapokhoz szükséges: miccs, sör, népzene, néptánc, kézműves vásár, no meg koncertek.
Ez a fesztivál nem akar megfelelni a standardnak, ál-elvárásoknak, ehelyett igényt és lehetőséget teremt a színvonalas szórakozásra.
Óriási zárójelbe téve itt említenénk meg a Szent György Napokat, mint a zsáner egyik nagy öregjét – magyarázatként arra, miért is hihetjük, idővel romlik majd a fesztiválminőség. Népszerűségét, vonzerejét eltékozolva lassan „plázafalunapokká” süllyedt az évek folyamán. Túlnőtt bizonyos kereteket, személyességét fokozatosan elvesztette. (Kívánjuk, hogy visszanyerje régi fényét!)
A pozitív példa az ereje teljében levő és egyre duzzadó nagytestvér, a Kolozsvári Magyar Napok. Ez a néphepaj lehet az igazi erdélyi referencia. Akkora tömeg, amekkorát megmozgat, elfér majd Váradon is. A Szent László Napok mindenképpen jó úton jár bátyja nyomában.
Ízelítőül az esti meccs mellé egy kis csemege, fényképek formájában (a meggyőzés nem is igazán burkolt szándékával):
Once Upon a Time in Großwardein
A magyar korona románul népszerüsíti a „martipánt.”
Aki felhívja a figyelmet.
Ostor, nem erőszak.
Rhédey szobra- lesz majd, ha összegyűl elég adomány.
Sas és pasas.
Tőkés László örül a kürtőskalácsnak.
.jpg)
Már egy hete csak a mamádra gondolok…
Nem csak az óvodásoké a világ, az úton még poroszkál…
Őshonosan otthonos.