A kormány csütörtöki ülésén fogadott el határozatot a választások időpontjáról, és sürgősségi kormányrendelettel módosította az elnökválasztás törvényét – írja a maszol.ro hírportál. Eszerint november 2-án tartják az első, 16-án a második fordulót.
Az Állandó Választási Hatóság javaslatai alapján végzett módosítás a törvényben rögzített határidőket ésszerűsíti, és törli a különleges választóhelyiségek létesítésének a lehetőségét.
Korábban a vasútállomásokon, repülőtereken, egyetemi campusokon voksolhattak azok, akik a szavazás napján nem tartózkodtak állandó lakhelyükként feltüntetett településen. Novemberben előzetes átjelentkezés nélkül bármelyik szavazóhelyiségben voksolhatnak, ahogy legutóbb az EP-választáson is.
Olvasson még:
- Miért válhat Kolozsvár a világ egyik közepévé? Hova lettek a tősgyökeres kolozsváriak? – beszélgetés Lukács József helytörténésszel – 1. rész
- Melyik is az IGAZI régi Farkas utca? – Lukács József helytörténésszel beszélgettünk – 2. rész
- Brüsszelben is gyülekeznek a felhők Románia Schengen-csatlakozása fölött…