Az Oranje százszázalékos eredménnyel lép tovább a nyolcaddöntőbe, a már kieső Spanyolország utolsó vébémeccsén szépen halt meg.
Hollandia 65 percnyi, alibifociba hajló játék után felpörögve 2-0-ra verte Chilét a brazíliai labdarúgó-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, hétfőn a B csoportban, ezzel három győzelmével bebiztosította csoportelsőségét.
A hollandokon a meccs elején nagyon látszott, hogy nekik tökéletesen megfelel a döntetlen is, már az is a csoportelsőséget jelenti. Mivel pedig a 0-0 is döntetlen, Robben és narancsos társai a legkevésbé sem erőltették meg magukat. Chile viszont jobban szeretett volna az első helyen végezni, mint a másodikon, valószínűsíthető volt ugyanis, hogy az A csoportban Brazília végez az első helyen, márpedig a chileiek szerették volna elkerülni az ötszörös világbajnok házigazdát.
Ennek szellemében a dél-amerikai együttes harcosabban kezdett, de ez inkább a nagyobb labdabirtoklási arányban, valamint néhány vérszegény helyzetben merült ki. A legnagyobb lehetőség az első fél órában Sanchez előtt merült fel, de ez is annyit jelentett, hogy egy kontra végén a tizenhatos vonalán mögé érkezett a labda, de ő amúgy is elcsúszott.
A hollandok néhány kontrával csaptak át néha a chilei térfélre, de Robben megmozdulásai sem rejtettek lényegesebb veszélyt magukban.
Fél óra elteltével a hollandok egy kissé élénkebben kezdtek el focizni, de gólt ez sem eredményezett: Robben beívelt szabadrúgását De Vrij jócskán mellé fejelte. Aztán újfent Robben veszélyeztetett még egy kontra végén, de a védők szorításában néhány centivel a bal kapufa mellé gurított.
A másik oldalon Diaz vitézkedhetett egy szabadrúgás után, de csúsztatott fejese szintúgy elkerülte a kaput.
Az első játékrészhez hasonlóan alakult a második félidő képe is, a hollandok jórészt pont annyi erőfeszítést tettek, hogy távol tartsák a chileieket Cillesen kapujától, amennyire szükség volt.
Ez nem mindig sikerült, de a chileiek nem tudtak élni a lehetőséggel: Sanchez közelről Cillesenbe bombázott, majd a kontra végén Robben tett ugyanígy Bravóval.
Az utolsó negyedórára ugyanakkor felpörögtek a hollandok, sorozatosan veszélyezetettek, de nem találtak rést a chilei védelmen.
Louis van Gall holland szakvezető ekkorra megunta a tökéletlenkedést, és pályára küldte Fert, aki neve francia jelentéséhez méltóan olyan kemény volt, mint a vas, és alig néhány perc múlva fejjel a chilei kapuba csúsztatta Janmaat beívelését.
Chile a bekapott gól után vadul hajtott az egyenlítésért, de a nagy akarásból végül újabb holland gól született: a hosszabbításban Robben futott el egy ellentámadás során a bal oldalon, az alapvonal előtt középre adott, az érkező Depay pedig jobb belsővel a hálóba helyezett.
Ezzel pedig beállította a végeredményt, ami azt jelentette, hogy Hollandia százszázalékosan, 9 ponttal csoportelső lett, Chile pedig a második helyen lép tovább.
B csoport, 3. forduló:
Hollandia-Chile 2-0 (0-0)
Sao Paulo, Corinthians Aréna, 60 000 néző, v.: Bakary Gassama (gambiai)
gólszerző: Fer (77.), Depay (92.)
sárga lap: Blind (64.), illetve Silva (25.)
A csoport másik mérkőzésén két 0 pontos, csalódott csapat csapott össze, a meccs tétje az volt, hogy ki végez az utolsó helyen. Végül a spanyolok simán nyertek 3-0-ra, de ez nem változtat azon, hogy csomagolhatnak.
A meccs elején úgy tűnt, az ausztrálok szerették volna jobban elkerülni az utolsó helyet, egy darabig az volt az ember érzése, hogy a világbajnoki címvédő, de a mostani vébén csúnyán beégő spanyoloknak már tökmindegy, mi történik, még két hétig regnáló világbajnokként secko jedno, hogy a harmadik vagy a negyedik hely büszke birtokosaként csomagolhatnak a csoportkör után.
Az ausszik tehát lelkesebben kezdtek, és többet is birtokolták a labdát, de gólszerzési lehetőségig nem nagyon jutottak. A korábbi meccsekhez képest átforgatott spanyol gárda – Casillas helyett Reina védett, és Koke, valamint Torres is kezdő volt – az első negyed órában inkább védekezett, és bár utána aktívabban játszott, ez sem jelenti azt, hogy vehemens rohamokkal megpróbálta volna a kapuhoz szögezni ellenfelét.
Aztán mégiscsak a spanyolok szereztek vezetést, méghozzá világbajnokhoz méltó góllal: Juanfran vezette el a labdát a jobb oldalon az alapvonalig, majd középre adott az ötös vonalán magányosan álló Villához, aki tanítani való mozdulattal, sarokkal küldte a labdát a kapuba.
A gólszerzés jót tett a spanyolok lelkületének, nem sokkal később Koke távoli, lapos bombáját kellett szép mozdulattal kitornásznia az ausztrál hálóőrnek.
A fordulás után a „kenguruk” minden mindegy alapon hajtottak az egyenlítésért, de komolyan nem tudtak veszélyeztetni, a spanyolok ellentámadásai pedig csak egy picivel voltak veszélyesebbek.
Egészen a 69. percig, amikor a senki által sem őrzött Torres ugrott ki a leshatárról a bal oldalon Iniesta passzára, és laposan kilőtte a hosszú alsót. Gólöröme kapcsán talán elég annyit elmondanunk, az arca olyas valakit idézett, akinek valamelyik nagyon közeli hozzátartozója hunyt el.
A spanyolok ezt követően végig uralták a meccset, és még Mata is betalált, és az ő gólöröme is olyan volt, hogy láttunk már gyászmenetben vidámabb arcot.
A végéig még volt néhány spanyol helyzet, de gól már nem született. A játékvezető lefújta a mérkőzést, de csapat olyan elkámpicsorodva még nem fogadott 3-0-s győzelmet, mint a spanyolok. Nem is csoda, hiszen a harmadik helyet megszerezte, de ettől függetlenül a világbajnokság további meccseit már tévében nézik Vicente Del Bosque tanítványai.
B csoport, 3. forduló:
Spanyolország-Ausztrália 3-0 (1-0)
Curitiba, Baixada Aréna, 30 000 néző, v.: Nawaf Shukralla (bahreini)
gólszerzők: Villa (36.), Torres (69.), Mata (82.)
sárga lap: Ramos (62.), illetve Spiranovic (88.), Jedinak (92.)
A csoport végeredménye:
1. Hollandia 3 3 - - 10-3 9 pont - továbbjutott
2. Chile 3 2 - 1 5-3 6 - továbbjutott
3. Spanyolo. 3 1 - 2 4-7 3 - kiesett
4. Ausztrália 3 - - 3 3-9 0 - kiesett
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.