Megszólalt a lincselés ügyében a román külügy

A felelősök azonosítását és bíróság elé állítását kéri a román külügyminisztérium a roma fiatal meglincselésének ügyében.
Hirdetés

Minősíthetetlennek nevezte a 16 éves roma fiú elleni erőszakcselekményt a román külügyminisztérium. Ma közleményben kérték a francia hatóságoktól, hogy a lehető legrövidebb időn belül tisztázzák a kiskorú meglincselésének körülményeit, a felelősöket azonosítsák, és állítsák bíróság elé. Bukarest ugyanakkor értékeli, hogy a francia hatóságok a legmagasabb szinten állást foglaltak az ügyben, és úgy vélekednek, hogy az európai politikusok körében egyre gyakrabban felbukkanó rasszista és idegengyűlölő megnyilvánulások is bizonyos mértékben előidézik az ilyen szélsőségesen erőszakos cselekményeket.

Mint ismeretes, egy betörés miatt tucatnyi ember meglincselt pénteken egy roma fiút Párizs közelében, egy lakótelepen. Az első rendőrségi vizsgálatok szerint a fiút mintegy tucatnyi ember megverte, mert a lakótelep egyik lakásában néhány órával korábban elkövetett betöréssel őt gyanúsították.

Hirdetés