Szorgalmasak voltak a külföldön dolgozó román vendégmunkások: még mindig ők jelentik a román gazdaság egyik húzóágazatát.
Több pénzt küldtek haza a külföldön dolgozó román állampolgárok, mint amennyit a külföldiek befektettek az országban. Összesen 4,2 milliárd euróról beszélhetünk.
Érdekesen alakult viszont a „küldő országok” rangsora, hiszen miközben a legnagyobb diaszpóra változatlanul Spanyolországban, a legnagyobb összeg, több mint 900 millió euró Olaszországból érkezett, igaz, ott is elég sok román állampolgár keresi a napi betevőt. A második-harmadik helyen Németországot és az Amerikai Egyesült Államokat találjuk, Spanyolország pedig idén alig a negyedik 400 millió euróval. 2005 és 2010 között az eperszedők Mekkája még a rangsor második helyén állt, az országban regisztrált magas munkanélküliségi ráta erőteljesen kihatott a román közösségre is.
A változás oka a Román Nemzeti Bank (BNR) szakemberei szerint az, hogy eltérő profilú román állampolgárok dolgoznak a különböző országokban. Amerikában ugyanis – bár szám szerint kevesebb román állampolgár dolgozik, mint Spanyolországban – a lehető legképzettebb emberekről van szó, így lényegesen magasabb fizetést vihetnek haza, mint eperszedő honfitársaik. És ez nem csak Spanyolországra vonatkozik, valamennyi dél államban – Olaszországot, Portugáliát, illetve Görögországot sorolhatjuk még ide – kevésbé képzett a Romániából érkezett munkaerő, így a béreik is alacsonyabbak.
Képzettség tekintetében az Egyesült Államok után Németország, Franciaország és Nagy-Britannia következik, így ezekben az országokban is magasabb a román állampolgárok átlagfizetése.
Összességében véve egyébként tavaly több mint 200 millió euróval küldtek kevesebb pénz haza a külföldön dolgozók, mint egy évvel korábban. A válság begyűrűzése előtti évben, 2008-ben pedig ez az összeg még elérte a 7,8 milliárd eurót.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.