Utalvánnyal üdülhetnek a közalkalmazottak

De ez nem fogja igazán feldobni a belföldi turizmust, mert az utalványok után is jövedelemadót kell fizetni.
Hirdetés

Csak mérsékelt hatása lesz a romániai turizmusra, hogy a képviselőház tegnap megszavazta, a közintézmények és állami vállalatok alkalmazottai részesülhessenek üdülési utalványokban – jelentette ki Alin Burcea, a Romániai Utazási Irodák Egyesületének (ANAT) elnöke.

Szerinte az intézkedés körülbelül 250 ezer turistát hoz pluszban a hazai vendéglátóhelyekre. Ehhez képest – tette hozzá – akár egymillió személlyel is többel számolhatnának, ha az utalványok adómentesek lennének.
 
Az üdülési csekkek után nem kell majd társadalombiztosítási hozzájárulást, illetve profitadót fizetni, a jövedelemadó befizetése alól viszont már nem mentesülnek – írja a Mediafaxra hivatkozva a Krónika honlapján. 
 
„A pénzügyminisztérium nem érti meg, hogy ha teljesen adó- és illetékmentessé tették volna az utalványokat, azok akkor is extra bevételeket jelentettek volna a költségvetésbe, hiszen áfahordozók” – érvelt Alin Burcea.
 
A közintézmények, a közhasznú társaságok, az állami cégek és vállalatok doglozói részesülhetnek üdülési csekkekben, amelyek értéke nem haladhatja meg hat havi országos bruttó átlagbér összegét. Az online elérhető utalványok ellenértékét a munkáltató fizeti, az Országos Idegenforgalmi Hatóság (ANT) pedig kezelési költségek nélkül biztosítja azokat.
 
Hogy hol lehet őket beváltani, az alábbi linken kiderül.

Hirdetés