Elmarad a Félsziget

Csodálkoztál, hogy idén miért nem szivárognak már a sztárabbnál sztárabb fellépők nevei? Mert se pénz, se posztó.
Hirdetés

Elmarad az idén július 17-20. közé tervezett Félsziget Fesztivál, amelyet Marosvásárhelyen rendeztek volna meg – tudatja a fesztivál honlapja, amelyen eddig eleve csak az időpont szerepelt. 

 
Ugyanitt közlik a szervezők a fesztivál elmaradásának okait is: „hiányoznak azok az pénzügyi alapok, melyek megszerzését a szervezők 2014-re előirányoztak, és amelyek biztosítanák azt, hogy egy nemzetközi fesztivált optimális körülmények között lehessen megszervezni, emellett még számít a fesztivál tavalyi epizódjától örökölt imázsveszteség, illetve az, hogy nem sikerült egyeztetni a meghívott művészek és együttesek programját.”
 
Programot egyeztetni pénz hiányában eleve nem nagyon lehet, de a Félsziget múlt nyár óta már csak kínos epizódokat produkál. A Kolozsvárra költöztetés nem hozta azt a nézőszámot, amit a szervezők reméltek, inkább minden idők legnagyobb buktáját, amit ráadásul még kozmetikázni is akartak a napi nézőszámokkal. 
 
Pár hónapra rá a sajtóban robbant a hír, hogy a Félsziget márkanév tulajdonosa, Szepessy Szabolcs visszaveszi a rendezési jogot a miértes, majd RMDSZ-es Bodor Lászlótól és csapatától, visszatelepíti a fesztivált Marosvásárhely mellé, a Maros partjára, és más csapattal szervezi újra.
 
Azóta nem rukkoltak elő semmivel, a kolozsvári csapat pedig bejelentette, hogy a Félsziget helyett Óriáspiknik néven koncertekkel megfejelt családi kultúrnapokat szervez majd szeptemberben a Bükkben.
 
A marosvásárhelyi szervezők köszönik a Maros Megyei Tanács támogatását és a szponzoroknak a támogatási szándékot, de idén nem élnek vele. Remélik, „hogy a 2015-ös év megfelelőbb lesz a nagyléptékű kulturális események rendezésére, és ahhoz, hogy a Félsziget Fesztivál visszanyerhesse ezek között a megérdemelt helyét.”
 
És hogy hol a megérdemelt helye, azt a 2003-ban létrehozott fesztivál legnagyobb neveivel illusztrálják: The Prodigy, Korn, Nine Inch Nails, Iggy Pop and the Stooges, Guano Apes, The Straits, Kasabian, Europe, The Rasmus, Tiesto, ATB, Above and Beyond, Parov Stelar Band, Dub FX, Chase and Status, Freestylers, Gogol Bordello, Kosheen, The Rasmus, Ferry Corsten, Pendulum, Tiesto, ATB, Parov Stelar, Apocalyptica, Goldie, Morcheeba, Chumbawamba Nero, Netsky.

Hirdetés